Menopauza

Karcagi Református Templom


CímKarcag, 5300, Kálvin utca 3.
Karcagi  Református Templom

A nagytemplom története

Évszázadokon keresztül a Nagykunság központja. Eredeti lakói a kunok, akik IV. Béla uralkodása idején (1235) jöttek be és telepedtek le ezen a vidéken. Beilleszkedésüket elősegítette a IV. Kun László által 1279-ben kiadott adománylevél, amit kun törvénynek is neveznek. Ez előírta a kunok megkeresztelkedését, a keresztény életmódot, a katonaállítási kötelezettséget. Beilleszkedésük hosszú folyamat eredménye volt. Karcag mindig népes település volt. Neve legelőször 1407-ben egy Karcag János nevű kun főember nevében szerepel. Németh Gyula kutatásai szerint a szó - Karcag - pusztai rókát jelent.


A reformáció (XVI. sz.) előtti időkből alig tudunk valamit.


A reformáció gyorsan elterjedt a kunságban.


A város az első tatárdúlást 1566-ban szenvedte el. (a tatárok a törökök szövetségesei voltak ebben az időben) A 15 éves háború (1591-1606) idején a mezőkeresztesi csatavesztés (1596 okt. 26-28) következtében Karcag is elpusztult. Csak 1618-20 körül kezdett újjáépülni.


A templom valamikor a XVI.sz-ban, vagy előtte épülhetett , de csak arról van adatunk, hogy 1633-ban a már meglévő templomhoz tornyot építettek.


A török hódoltság sok szenvedést hozott erre a vidékre is, mivel az ún. "hódoltsági sávba" esett. Lakói kétfelé adóztak.


1683 nyarán Murad Girai krími tatár serege itt vonult át Bécs ellen, majd a sikertelen ostrom után itt vonult hazafelé. Ez a két tatárjárás teljesen felégette a Nagykunságot. A legszörnyűbb pusztítás azonban 1697-ben következett be, amikor a tatár "kb. 800 embert és sok marhát elvitt". 1699.ben csak 70 család élt itt.


1702-ben I. Lipót császár (1657-1705) figyelmen kívül hagyva Kun László és mások országos törvényének tiltását, eladta a Jászkunságot a Német Lovagrendnek 500 ezer rénes (rajnai) forintért, a néppel együtt (1702). Nagy jogtalanság volt ez, mert évszázadok óta féltett kiváltságuktól, szabadságuktól fosztották meg a jászokat, kis- és nagykunokat. A másik esemény 1786-ban Bácskába történő kitelepülés, amikor 334 család, mintegy 1000 ember költözött Ómoravicára legtöbbjük református vallású volt.


Éppen 260 évvel ezelőtt 1745-ben került sor a Redemptióra, Megváltakozásra, mely a Német Lovagrendtől önmaguk visszavásárlását jelentette a kunok és a jászok számára. (A kunok letelepedésük óta szabad nemesekként éltek, ezért volt fontos ez számukra). Mária Terézia királynő 1745. május 6-án kelt oklevelével visszahelyezte kiváltságaikba a Jászkunokat.


A XVIII.sz nagy eredménye volt a templomépítés! A sok háborús vihart kiállt templom és torony szűknek bizonyult, de renoválását a Lovagrend magyar főintézője nem engedélyezte. A karcagiak kitalálták, hogy ők kegyúri joggal rendelkeznek és az építéshez nem is kötelesek engedélyt kérni. Hozzákezdtek hát egy nagy templom építésének a megtervezéséhez. 1738-ban már 100 ezer tégla készen volt. 1743-ban a régi torony mellé lerakták az új templom fundamentumát és elkezdték az építést. Már az utolsó simításoknál tartottak, amikor a helytartótanács felfüggesztette az építkezést. Ekkor Varró István jegyző és Sütő András főbíró Bécsbe ment 112 mocsári teknősbékával (mely akkoriban ínyencségnek számított az asztaloknál), s ezekkel valamint pénzzel vesztegetve az ügyintézőket elérték, hogy csak 500 aranyra bírságolják a karcagiakat, végül a kunok főbírájának közbenjárásával ezt is 200-ra mérsékelték.


Így készülhetett el a templom 1756-ban, melyet azután 1793-97 között teljesen újjáépítettek - 200 éves régi tornyával együtt -, mert szerkezetében gyengének bizonyult.


Az új 2500 ülőhellyel bíró Nagytemplomot, amelyben ma állhatunk, 1797. november 5-én szentelték fel nagy ünnepélyességgel. A szószék formája előrevetítette a 2 évtizeddel később megépített Debreceni Nagytemplom szószékének kialakítását. A torony magassága 42 méter, amelyet 2004-től hajszálpontos toronyóra és harangjelzés díszít. A belső tér 50 m hosszúsággal és 24 m szélességgel bír, amihez 16 méteres belmagasság párosul.


Az orgona megépíttetése fejedelmi ajándék volt 1866-ban, amikor Takács Péter és neje Kerekes Mária 26 ezer forintot adományozott a karcagi Református Egyházközségnek erre a célra. A salzburgi MOSER cég által készített orgona először 17 változatú volt, majd 1906-ban egy javítás során 30 változatúra lett bővítve. A 30 regiszteres orgona 2 manuálos, egy pedálos és pneumatikus.


A toronyban 3 harang hívogatja az élőket és siratja az elhunytakat. A legnagyobb harangunk a 13q36 kg-os "F. Szabó harang", a középső "Csőregh-harang" 6q60 kg-ot nyom.


A XX. század államosításai következtében megszűnt Karcag reformátusságának iskolarendszere, így általános iskolái és Gimnáziuma is kikerült az egyházközség fenntartásából.

A rendszerváltozást követően az Egyházközség az egyik általános iskola épületét természetben kérte vissza és így 1996-ban megindulhatott a Nagykun Református Általános Iskolában a református szellemiségű oktatás. Jelenleg a 10. tanévét kezdő Iskolánkban 243 gyermek tanul.


A református gimnázium sorsa még nem dőlt, de a Presbitérium a természetbeni kártalanítás és a gimnázium újraindítása mellett döntött.


Karcagon a legutóbbi népszámláláskor közel 8000 személy vallotta magát reformátusnak. Jelenleg a gyülekezetben 2 megválasztott és 1 beosztott lelkész végzi a szolgálatokat 3 templomban, a Nagytemplom mellett a Kistemplomban és a 2005. augusztus 21-én felszentelt Kiskulcsosi Templomban. Munkájukat 24 tagú Presbitérium segíti.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek