Magyar Állami Operaház

Az Operaház a Nemzeti Múzeum és a Vigadó mellett Budapest legjelentősebb XIX. századi műemléke. Alaprajzánál Ybl Miklós - nyilván a telek adottságait is figyelembe véve - nem az általánosan példaképnek tekintett Gottfried Semper-féle négyzetes formát (a nézőteret körülölelő előcsarnok), hanem a párizsi operánál is alkalmazott megoldást (a nézőtér tengelyében elhelyezett díszlépcső) választotta. Az egyszerű, világos tagolású épület négy, egymástól élesen elkülöníthető részre osztható: a fogadótérre (előcsarnok, társalgók, feljáratok), nézőtérre, színpadtérre és üzemi részre (hátsó színpad és műhelyek). Míg az utóbbi kettőnél a praktikum, a belső tér lehető leggazdaságosabb kihasználása volt a fő szempont, s ez érvényesül az alagsori műhelyektől a IV. emeleten elhelyezett festőteremig, a közönségforgalmi részeknél Ybl elsősorban a kényelmet és a harmonikus művészi hatást tartotta szem előtt. A neoreneszánsz épületen harmonikus egységben olvadnak össze reneszánsz és barokkos stíluselemek, architektúra és plasztika, ornamentika, fa- és fémmunkák, Ybl mindenre kiterjedő figyelmének köszönhetően. Még a legapróbb részletek (csillárok, falikarok, kilincsek) is őrzik keze nyomát. Gazdag díszítés hangsúlyozza az épület reprezentatív funkcióját: a márványból készült előcsarnok és lépcsőház, a márványlapokkal burkolt falak, a szalonok intarziás padlója, a selyemtapéták, a nézőtér aranyvörös ragyogása, a mennyezeteket és oldalfalakat díszítő művészi falfestések és freskók. Az Operaház falfestményeinek zömét a magyar historizmus három nagy mestere, Lotz Károly, Székely Bertalan és Than Mór készítette, párizsi és bécsi mintára, egy egységes vezérgondolatra - a Zene hatalmának egyetemessége, a Zene apoteózisa - fűzve fel a freskóciklus képeit. A dekoráció tervezésében Ybl Schickedanz Albert, a későbbi nagynevű építész segítségével tevékenyen részt vett.
A homlokzat
A mészkőből faragott főhomlokzat enyhén ferde földszintje fokozza az épület monumentalitását. A sarkokat Stróbl Alajos két hatalmas márványszfinxe díszíti. A bejárat melletti fülkékben Erkel Ferenc és Liszt Ferenc portrészobra szintén Stróbl alkotása. A foyer (büfé) ablakai előtti fülkékben a négy múzsa, a felső teraszt tizenhat zeneszerző szobra díszíti. Az eredeti, bécsi mintát követő szoborciklust a kor legkiválóbb pesti szobrászai faragták. A sóskúti mészkőből készült, finoman akademizáló stílusú szobrok az 1930-as évekre annyira tönkrementek, hogy el kellett távolítani őket. Pótlásukra csak 1965-ben került sor, ekkor kerültek helyükre a ma látható új alakok: Monteverdi, Scarlatti, Gluck, Mozart, Beethoven, Rossini, Donizetti, Glinka, Wagner, Verdi, Gounod, Bizet, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Moniuszko és Smetana.
Az előcsarnok
A reneszánsz hangulatú vesztibült a különböző színű nemesmárvány burkolatok uralják. Az aranyozott dongaboltozatot 8 márványoszlop tartja, kazettáiban Székely Bertalan a kilenc múzsát festette meg. A bejárati oldalon, a kapuk és a régi pénztárfülkék fölött, medaillonokban Mosonyi Mihály, Doppler Ferenc, Hummel Nepomuk János és Goldmark Károly dombormívű portréja (Szécsi Antal művei). A főbejárat felett aranylant, szemben fehér márvány reneszánsz faragott ajtó vezet a ruhatárba.
A díszlépcső
Ez az Operaház egyik legsikerültebb, legszebb része. A főlépcső ágai az előcsarnok két széléről egyenesen vezetnek fel a földszinti nézőtéri bejáratokig, így a nagyszerű térkompozíció késleltetve, csak a félemeleten bontakozik ki. Az aranykazettás tükörmennyezeten Than Mór kilenc téglalap alakú festménye a Zene ébredését és diadalát ábrázolja, az ablakok feletti lunettákban szintén tőle származó mitologikus jelenetek. A foyer bejárata feletti két lunettában a művészetek allegóriái Lotz Károlytól.
A foyer (büfé)
A két szintet átfogó, hatásában későreneszánsz itáliai csarnokokat idéző foyert kis belmagasságú, nemes tölgyfaburkolattal és kék-arany kárpittal borított, intim dohányzófolyosó keretezi. A foyer dúsan aranyozott mennyezetén kétoldalt Dionysos születését és neveltetését, középen pedig diadalmenetét festette meg Vastagh Gvörgy. Az oldalfalakat Feszty Árpád különböző hangokat jelképező kilenc tájképe díszíti.
Az udvari reprezentácíó termei
A Dalszínház utcai kocsifeljárótól egy reprezentatív, elkülönített útvonal, az ún. királylépcső vezet az I. emeleti szalonokhoz. A földszinti előcsarnokot Kovács Mihály 17 mezőre osztott, zenélő puttókat ábrázoló falszalagja díszíti, a lépcsőfeljárat mellett két bronz apródszobor áll. A királylépcső emeleti galériája az Operaház egyik legszebb terme: a különleges márványok színhatása, a boltíveken Scholtz Róbert dekoratív groteszk festései, a lunettákban Aggházy Gyula leheletfinom ideális tájképei harmonikusan olvadnak össze. Ma ebben a teremben találhatók az Operaház emlékmúzeumának kiállításai. A csarnokból visszafordulva a bal oldali proszcéniumpáholy szalonjába (Székely Bertalan-terem) jutunk. A gazdag tölgyfafaragásokkal ékesített terem fő dísze Székely Bertalan meztelen puttókat ábrázoló fríze, "A négy évszak". A galériából egyenesen továbbhaladva az ún. királyi (vörös) szalon, a középső díszpáholyhoz tartozó fogadóterem következik. Nevét tölgyfaborításáról és meggyszínű selyemkárpitjairól kapta. Falait és mennyezetét Than Mór másik mitológiai ciklusa díszíti: a Hajnal és az Éj, a Három grácia, Ámor és Psyché, valamint Páris ítélete.
A nézőtér
A patkó alakú, háromemeletes nézőtér lélegzetelállító térélményt ad. A káprázatos vörösarany színvilág, a nyugodt, harmonikus kompozíció a fölötte lebegő mennyezetfreskóval és a pompás bronzcsillárral az épület legtökéletesebb együttese. Minden emeletsor más-más kiképzésű, a látvány mégis páratlanul egységes. A földszinti páholyokat ión, az I. emeletieket korinthoszi, a II. emeletieket kariatidákkal díszített oszlopok határolják. A páholyokat aranyozott mellvédek és könyöklők díszítik, közöttük aranyozott ónból öntött, stilizált akantuszleveleket mintázó elválasztó korlátok. A színpaddal szemben a két emeletet átfogó királyi díszpáholy, két oldalpáholya fölött Donáth Gyula allegorikus szobrai a négy hangnemet személyesítik meg. A nézőtér két szélét a proszcénium nagyszerű architektúrája zárja le. A kerek mennyezetet, mely a III. emelet korinthoszi oszlopainak árkádjain nyugszik, Lotz Károly monumentális kupolafreskója, a Zene apoteózisa díszíti. Nemcsak a historizáló magyar falfestészet egyik csúcsteljesítménye, de barokkos mozgalmassága ellenére tökéletes stílusegységet alkot a nézőtér reneszánsz nyugalmával. A kompozíciót a lantpengető Apollón alakja uralja: az ő játékát hallgatják az olympusi főistenek, kíséretükkel, a félistenekkel, gráciákkal, múzsákkal és démonokkal együtt. A nézőtér festészeti munkáit szinte teljes egészében Lotz Károly készítette: a proszcénium mennyezetét a Költészet, mellette a Zene és a Tánc géniusza díszíti, a kupola alatti lunettákban bájos zenélő puttók, a Hír és a Dicsőség géniusza.
Az Operaház múzeuma
Az udvari fogadószalonok, ahova egykor az uralkodó és kísérete, majd az Operaház illusztris vendégei léphettek be, ma részben a közönség számára is hozzáférhetők. A bal oldali proszcéniumpáholyhoz vezető királylépcső felső galériáján és a hozzá kapcsolódó Székely Bertalan-teremben látható ugyanis az operaházi emlékgyűjtemény anyagából berendezett házi múzeum. Az Operaház emlékgyűjteménye 70 éves múltra tekinthet vissza. Radnai Miklós, az Opera második aranykorát megteremtő igazgató nemcsak a társulatépítés és a műsorpolitika terén alkotott maradandót, hanem felismerte azt is, hogy az Operaház kötelessége őrizni és gyűjteni működésének dokumentumait és ápolni nagy művészeinek emlékét. Az ő utasítására gyűjtötték össze az épületben különböző helyeken tárolt dokumentumokat és képzőművészeti alkotásokat, megteremtve ezzel az emlékgyűjteményt, ami később a közönség önkéntes adományaival egészült ki. Közülük kiemelkedik Ernst Lajos, a neves műgyűjtő által az állandó kiállítás megnyitásakor letétbe helyezett, 125 tételből álló anyag, ami azóta is a gyűjtemény legértékesebb része. Az első kiállítás 1930 októberében nyílt meg a II. emeleti páholyfolyosóról nyíló két helyiségben, melyek ma is a Magyar Királyi Operaház Emlékgyűjteménye feliratot viselik. Ez alkalomból kiadták a gyűjtemény részletes katalógusát is. Az operaházi múzeum az 1960-as években költözött jelenlegi helyére. A Székely Bertalan-terem falait híres operaénekesek (Sándor Erzsi, Báthy Anna, Walter Rózsi, Ney Dávid) nagyméretű portréi díszítik. A galérián elhelyezett tematikus időszaki kiállítások az Operaház történetének jelentős korszakait mutatják be.