Nagyerdei Szabadtéri Színpad


HonlapNem ismert
CímDebrecen, 4000, Nagyerdő
Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Hatalmas erdei fenyők és kocsányos tölgyóriások között épült fel több mint hatvan évvel ezelőtt a Nagyerdő egyik legszebb részén a szabadtéri színpad. Avató ünnepségén, 1950. június 10-én, Kodály Zoltán Székelyfonó című művét játszották. A nagyszabású előadásra Menyhárt József festőművész tervezte a díszletet: egy stilizált székely szőttest és székelykaput színpadképpel. A nagysikerű előadáson, amelyet Csenki Imre rendezett, maga Kodály Zoltán is megjelent. 

Az azóta eltelt évtizedekben a Nagyerdei Szabadtéri Színpad szerves részévé vált a debreceniek kulturális életének. Generációk sora szórakozott itt egészen az új évezred elejéig. Az ezredfordulóra azonban annyira leromlott a szabadtéri színpad állaga, hogy be kellett zárni. Az itt látott előadások varázslatos emléke azonban még mindig élénken élt a városlakók szívében. Az idősebb korosztályoké mellett egyre hangsúlyosabban megjelent a közép-és fiatal generáció igénye is a színpad újranyitására. 

Debrecen önkormányzata ezért kiemelten kezelte ezt az ügyet, s amikor sikerült pályázat útján a forrást elnyerni hozzá, nem volt kérdés: a parkerdő kétmilliárd forint értékű rekonstrukciója többek közt tartalmazza a szabadtéri színpad korábbi épületének felújítását, bővítését és akadálymentesítését. 

Így az eredeti helyén, de megújulva, a kor követelményeinek megfelelve, idén nyáron ismét megnyitja kapuit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad. A régi-új helyen ezren foglalhatnak helyet kényelmesen a nézőtéren. Szintén programok megrendezésére ad lehetőséget az ötszáz férőhelyes rendezvénytér, amely a Szabadtéri Színpad szomszédságában, a Békás-tó partján található. Ezzel a komplex fejlesztéssel visszakapja eredeti funkcióját a Nagyerdei Szabadtéri Színpad: szórakoztatás magas színvonalon.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek