A terápiás okoskerékpáron a bringás komponálja a zenét

2018/07/19  ·     ·  koncert.hu

Pancsa Emeséről a Kreativ.hu-n olvastunk: évek óta azon dolgozik, hogy olyan eszközöket tervezhessen, amitől egy kicsit mindenkinek jobb lehet a világ. A TEMPO elnevezésű okosbringával például pedálozás közben lehet zenét komponálni az edzéshez, de fejlesztést igénylő gyerekek, fiatalok is használhatják az eszközt.

A kormányon a gyerekek kedvéért festette színesre a piktogramokat, a tekerőket pedig azért mintázta domborúra, hogy a vakok és gyengén látók is könnyen beazonosíthassák a különböző zenealapokat.

Emese a speciális kerékpár ötletével mesterszakos formatervezőként néhány hete megnyerte a Budapesti Metropolitan Egyetem házi startup-versenyét.

„Egy olyan eszközt szerettem volna létrehozni, aminek segítségével le tudom tenni a hétköznapok terheit, ezt pedig játékos módon, a zene által érhetem el. A zenével hangulatokat közvetíthetünk, érzéseket és energiákat adunk át. A Tempo segít megfeledkezni arról, hogy használata közben az egészségeden dolgozol” – nyilatkozta a Kreativ.hu-nak.

A Tempo egy emberi energiával működtetett hangszer (+ szobabringa, közösségi bútor és fejlesztő eszköz), amelyen pedálozással adható meg a ritmus, a speciális kormánya pedig gyakorlatilag keverőpultként működik. A két markolat végeit ugyanis négy-négy, körgyűrűszerű tekerővel hosszabbították meg, amelyekre színes háromszög, kör, négyzet és X jelet applikáltak – pont úgy, mint egy játékkonzol joystick-jára. A tekerőkhöz nyolc különböző digitális zenealapot párosítottak, ezek tekergetésével lehet előcsalogatni a megkomponált zenét pedálozás közben. Az intenzívebb pedálozásból ritmusosabb zene születhet, de a felhasználó a harmóniát olyanra alakítja, amilyenre csak hangulata, kedve tartja.

A megkomponált zenét a júzer aztán elmentheti későbbre, hogy a számítógépén tovább finomhangolja, vagy ha elég izgalmasnak találta, akár posztolhatja is közösségi oldalára. Már készül az applikáció, amely zenei háttértárként működik majd a kerékpár mögött, és amely segítségével nemcsak saját dallamokat lehet felvenni és Bluetooth-szal az eszközre tölteni, de a dallamokból pedálozással egy újabb zeneszámot is mixelni.

NEM ÓRIÁSI?

kerékpár, formatervezés, applikáció, zeneszerzés, Pancsa Emese, TEMPO

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek