Avril Lavigne és ex-férje, Chad Kroeger ismét együtt a színpadon!

2017/09/18  ·     ·  Simonyi Éva

A két kanadai zenész 2013-ban kelt egybe, de nem tartott soká a házasság, 2015-ben bejelentették ugyanis, hogy útjaik különválnak, de megmaradnak baráti viszonyban, és azóta ennek többször lehettünk tanúi: rendszeresen jártak el a válás után is vacsorázni, illetve az énekesnő többször posztolt gálákról és stúdióból is közös képeket.

Fotó: Nickelback/Twitter

Az utóbbi időben ugyan nem tolták túl ezt a barátság dolgot (nem harag miatt, csak mással voltak elfoglalva, a Nickelback például éppen turnézik), viszont nemrégiben kikerült a vidómegosztóra egy videó, amely során a Nickelback egyik legnagyobb slágerét, a “Rockstar”-t adják elő közösen ex-férjével és bandájával egy Nickelback koncerten.

Avril a korai kétezres években vált közkedvenccé vadóc rocker stílusával, és persze azt is felkapta a sajtó, amikor örök hűséget fogadott az akkoriban szintén a csúcson lévő Sum 41 énekesének, Deryck Whibley-nek, akitől 2010-ben vált el, vele viszont nem maradt meg a baráti viszony.

A Nickelback pályafutása valamivel régebbre nyúlik vissza. Ők már a ‘90-es évek közepén is elég híresek voltak, az utóbbi években azonban valamiért világszerte poén lett utálni a zenekart. Erre jómagam még nem találtam magyarázatot, szerintem teljesen rendben vannak.

Chad és Avril párosa azonban még házasságuk idejéből hátrahagyott egy duettet is, ki tudja, ezek után még az is meglehet, hogy élőben is előadják majd a dalt az együttes Feed The Machine turnéjának keretein belül.

 

Avril Lavigne, Nickelback

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek