Bob Dylan megtörte a csendet, és elküldte az anyjukba a svédeket

2016/10/19  ·     ·  koncert.hu

Úgy tűnik, a svédek megelégelték Bob Dylan hallgatását és azt is, hogy az Akadémia semmiféle megkeresésére nem reagál, ezért tán úgy gondolták, egy meglehetősen durva tartalmú, Dylannak tulajdonított nyilatkozattal kiugrasztják a bokorból a friss irodalmi Nobel-díjast.

Bob Dylan megtörte a csendet, és elküldte az anyjukba a svédeket

"Kis szar sarki sország, ami megszállottja a díjaknak" – idézi egy svéd netes lap az állítólagos kinyilatkoztatást, s arra is hivatkoznak, hogy az ügynöke, Brett Young is kiadott egy sajtóközleményt, amely szerint Dylan nem ismeri el a díjat, amit "összekalapoztak" neki.

Mindennek jelen pillanatban semmi nyoma: sem a sajtóban, sem Dylan weboldalán vagy hivatalos FB-profilján, noha a kommentek közé már bekerült a cikkünk alján is megtalálható link.

Többek között állítólag egy halom sznob, estélyibe öltözött keselyűnek nevezte a bizottságot, akik évről évre egy különösen embergyűlölő könyvet díjaznak, ami elkerülhetetlenül az unalomba és apátiába taszítja az olvasókat.

"Az, ami egykor az emberiség szolgálatában állt, ma átalakult tiszta kereskedelemmé." – adják a szájába egy állítólagos videófelvételen, amelyet nem linkeltek be, de a hihetőség kedvéért hozzátették: ugyan "a felvétel kissé remegős, de Dylan végig ura a helyzetnek, és nem pillant bele a papírjába."

"Úgy gondolom, a Nobel (a díj, vagy maga Nobel) nem több, mint egy gazdag dinamitos merénylő." – tette állítólag hozzá Dylan.

Valójában eldönthetetlen, hogy merő kattintásvadászatból (még mindig naivan hisszük, hogy ilyen nem létezik), vagy a Dylan iránti rosszindulatból, esteleg az Akadémia felé irányuló bosszúból jelent meg a cikk, de sem cáfolata, sem megferősítése eddig nem látott napvilágot.

Ha valaki tud svédül, segítsen :)


 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek