El vagyok keseredve – küldj egy ölelést Benkő Lászlónak!

2018/09/01  ·     ·  koncert.hu

Az Omega együttes billentyűse tavaly nyár óta küzd rákbetegséggel. Noha Benkő László mindvégig bizakodott a gyógyulásában, két barátja, Orbán József és Székhelyi Jó­zsef halálával azonban kissé megrendült a gyógyulásba vetett hite – olvashatjuk a Borsnak adott interjúban.

Fotó: Benkő Laci/Omega FB

Ráadásul az elmúlt két évben már öt tagját is eltemette az Omega együttes

"El vagyok keseredve!" – mondta az újságírónak a ze­nész.

"Már nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék a halálra. Nagyon aggódom, mert az én napjaim is meg vannak számlálva. Ez persze nem azt jelenti, hogy feladtam a harcot, csak egyre nehezebb hinnem a gyógyulásban" – vallotta be a 75 éves Benkő László.

Segíteni sajnos nem tudunk, csak drukkolunk, hogy minden úgy alakuljon, ahogy ő azt szeretné! Nagyölelés! Az Omega egyébként 2018. szeptember 22-én születésnapi nagykoncertet ad Esztergomban.

A cikk forrása

 

Benkő László, Omega, betegség, rák, Orbán Józsi, Székhelyi József

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek