Elárverezték a Beatles első amerikai koncertjéről készült, eddig sosem látott fotókat

2018/03/27  ·     ·  koncert.hu, MTI, Múlt-Kor

Több mint negyedmillió fonttal – kb. 900 millió forint – gazdagodott az az akkor 18 éves fotós, aki a brit banda első egyesült államokbeli koncertjein készített képeket.

Fotók: Mike Mitchell

Mike Mitchell a Beatles 1964-es washingtoni és Baltimore-i fellépésén fotózta az együttes tagjainak megérkezését, a koncertek előtti sajtótájékoztatókat – és a koncertekről is készített több száz felvételt. Mint elmondta, arra törekedett, hogy egyedülálló fotókat készítsen. Valamennyi felvétel természetes fényben készült, mivel a fiatal fotósnak nem volt vakuja...

Fotó: Mike Mitchell

Az angol aukciós ház szombat esti árverésén a szerzői jogokkal együtt 413 negatívot bocsátottak árverésre. A negatívokért és a fotókért 253 ezer fontot fizettek. Mitchell fotóiból 2011-ben elárvereztek már 46-ot, de a többi felvételt soha nem mutatták be nyilvánosan.

 

Visszavonták az árverésről a Beatles számának állítólag lopott kéziratát

 

Előkerült John Lennon levele, amelyben visszaadta a királynő kitüntetését

 

Négy elveszett, az ötödik előkerült: Több mint ötven évig fiókban lapuló Beatles-szalagot árvereznek el

 

A cikk forrása

 


 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek