Emléktábla került az egykori Eötvös Klub, vagyis a Hordó falára is

2017/09/28  ·     ·  koncert.hu

Szeptember 27-én a Centrál Kávéházban, a hely pincéjében egykor működő Eötvös Klub, vagy más néven „Hordó” emlékére avatták fel az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának tizenharmadik poptörténeti emlékpontját.

Fotó: Fortepan/beatkorszak.blog.hu

A háború után a Centrált államosították, az ötvenes években a Metro Építő Vállalat kultúrotthona és üzemi étkezdéje lett. Eleinte Dobsa Sándor zenekara játszott itt hagyományos tánczenét, majd 1961-ben a klub szerződést kötött az akkor még Zenit néven ismert későbbi Metro zenekarral.

A klub pincehelyiségében, a hosszú, sötét és rosszul szellőző „Hordóban” voltak a koncertek. Zoránék Shadows, Roy Orbison, Duane Eddy és Ventures számokat nyomtak a kezdeti időkben. Nagy sikerük volt, hamarosan a klub nevét is felvették, így lettek Metro együttes. Népszerűek voltak a bulik, néha ki kellett hívni a rendőrséget, mert a kint rekedtek balhét csináltak. A klubnak megvoltak a maga jellegzetes figurái, mint például a Púpos Szőke, a twisztmágus, a parkett ördöge.

A Metro aztán más helyre költözött, a klub pedig az Omega törzshelye lett. 1964-ben az ELTE Eötvös Klubja kapta meg az épületet, akiknek házi zenekar kellett. A posztért az Atlantis együttessel vívott gitárpárbajt az Omega. Kóborék mindent bevetettek, egy Amerikából érkezett fekete diák is jammelgetett, örömzenélt velük a színpadon, nem volt kétséges, melyik zenekarra szavaz majd a teljesen begerjedt közönség.

Omega 55 az Arénában

 

Az Omega igazán otthonának érezte a klubot, 1967-es angliai turnéjuk után is itt ünnepelték a visszatérést. Benkőék mellett persze mások is koncerteztek, sőt irodalmi előadóesteket, kiállításokat is rendeztek itt. Aztán a kultúrpolitika enyhült, sok új klub kezdett működni, az Eötvös fokozatosan elvesztette jelentőségét. 1993-ban zárt be, helyén játékszalon nyílt.

A lerobbant állagú épületet 1999-ben felújították, azóta újra Centrál kávéházként üzemel.

(Forrás: Hangok a Hordóból - Eötvös Klub)

Az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja az egykori Ifipark területén, a Várkert Bazárban avatta első poptörténeti emlékpontját 2015-ben, a Zene Ünnepén, amelyet november 9-én a Lágymányosi Közösségi Házra emlékező tábla átadása követett.

2016. január 22-én, Cseh Tamás születésnapján újabb helyszínnel bővült a könnyűzenénk legfontosabb helyszíneit bemutató útvonal. Bródy János és a Szörényi testvérek jelenlétében a Balzac utcai Bosch Klub homlokzatán helyeztek el emléktáblát, majd

január 28-án a 20. kerületi Csili Művelődési Ház színháztermének előterében a negyedik poptörténeti emlékpontot is átadták, április 21-én a BME E-Klubjának helyszínére,

május 11-én pedig az MHV Rottenbiller utcai stúdiójának homlokzatára is emléktábla került.

A hetediket 2016. május 21-én, 18 órakor avatják a Fővárosi Művelődési Házban.

A fénykorát a nyolcvanas években élő IPK tiszteletére avatták fel a nyolcadik poptörténeti emléktáblát 2016. november 10-én a Debreceni Művelődési Központban. Ez volt az első vidéki tábla, amelyet még több is követett.

2017. január 26-án felvatták a kilencedik poptörténeti emlékpontot a kultikus pécsi klub, az egykori DOZSO helyszínén.

A 10. tábla ismét  Debrecenbe került, a debreceni Aranybika szálloda Bartók termében megrendezett Piritós bulik előtt hajt fejet. A Pirítós bulik a cívisváros beatmozgalmának kultikus alkalmai közé tartoztak.

Sopronba egyszerre két tábla is került: az Egyetemi Ifjúsági Ház és az Elzett Kultúrház falára.

Cseh Tamás Program, CSTP, poptörténeti emlékpont, Centrál Kávéház, Hordó, Eötvös Klub, Metró együttes, Omega

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek