Ezért szakított Tupac Madonnával

2017/07/12  ·     ·  Juhász Vali

Tupac azért fejezte be Madonnával a kapcsolatukat, mert attól tartott, hogy problémát jelentene, hogy egyikük fehér, másikuk pedig afro-amerikai. 1993-tól voltak együtt egy ideig. Ez egy, a börtönből írt érzelmes, őszinte levélből (1995-ből) derül ki.

Fotó: iHeart RADIO

1993 novemberében Shakurt szexuális zaklatással vádolták meg, amit egy hotelszobában követett el. Shakur tagadta a vádakat. Elmondása szerint pár nappal azelőtt, hogy a nő megvádolta volna, találkoztak és nem mutatott semmiféle ellenállást. A nő elmondása szerint az erőszak akkor történt, amikor másodszor látogatta meg 2Pac a szobájában. Állítása szerint nem csak a rapper, hanem kísérete is megerőszakolta. A vizsgálat során Shakurt szexuális zaklatás vádpontban bűnösnek találták. Büntetése másfél évtől négy és fél évig terjedő szabadságvesztés volt, végül 14 hónapot töltött börtönben. 1994. november 30-án éjjel, a zaklatási tárgyalás előtti napon Shakurt ötször meglőtték, majd kirabolták ismeretlen tettesek a manhattani Quad Recording Studios halljában.

1996. szeptember 7-én, Las Vegas-ban 2Pac éppen koncertezni indult egy helyi szórakozóhelyre, amikor BMW-jük mellé gurult egy fehér autó, és tüzet nyitottak rájuk. A rapper a lövések után napokig volt mesterséges kómában, de nem élte túl. Halála azóta is sok kérdést vet fel, mi több, egyesek Kubában látták élve – 20 évvel  később...

Tupac azt írja:

"Ha téged egy afro-amerikai emberrel látnának, akkor az semmilyen módon nem veszélyeztetné a karrieredet, hiszen csak izgalmasabbnak, nyitottabbnak mutatna téged."

Némi magyarázkodás után így folytatja:

"A kapcsolatunk alatt szellemileg és mentálisan is fejlődtünk mindketten. Már nem csak az számít, amit érzékelek. Kérlek, értsd meg olyan srác helyzetét, aki eddig kevés tapasztalattal rendelkezett egy híres szexszimbólummal való kapcsolatról."

A rapper később leszögezi:

"De úgy érzem, hogy a rólam kialakult képnek a legkevésbé sem tenne jót ez így, mert egy rakás olyan embernek okoznék csalódást, akik azzá tettek, ami most vagyok és amilyennek képzelem magam." (értsd: a rajongók)

A nagyon érzelmes levelet néhány tanáccsal zárja:

"Kérlek, légy óvatos. Nem mindenki olyan becsületes, mint amilyennek látszik. Sok ember irigy és gonosz, ők nem haboznának ártani neked. Bizonyíték erre az öt golyó, amit én kaptam." 

Tupac tisztában volt vele, hogy Madonnát lesújtja ez a szakítás, így végül azt írta:

"Soha nem akarnálak megbántani."

A halála előtti 18 hónapban bár kapcsolatuk nem működött, Tupac törődött Madonnával.

"Nem tudom, miként érzel azzal kapcsolatban, hogy meglátogass, de ha megtalálod az okokat a szívedben, akkor én mindig szívesen beszélek veled face-to-face."

Érdemes elolvasni az egész levelet, amit július 19-28. között árverésre bocsátanak. Az induló ár 100 000 dollár, de várhatóan sokkal többért fog elkelni.

Forrás




 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek