Felbukkant öt példány Prince híres Black Albumából

2017/12/16  ·     ·  koncert.hu, MTI

Hogy miért akkora dolog ez? Mert a világ egyik legkeresettebb bakelitlemeze lett azáltal, hogy Prince utasítására minden példányát meg kellett semmisíteni. Az elmúlt 30 évben mindössze három eredeti lemez bukkant fel.

Felbukkant öt példány Prince híres Black Albumából

Prince azért döntött így, mert "rossznak" ítélte meg a lemezt. Úgy tudni, a pusztítást a kinyomott 500 ezerből egyetlen példány sem élte túl, a Warner Bros. kiadó mindent megtett a maradéktalan megsemmisítésért. 1994-ben ugyan engedélyezte, hogy egy rövid ideig árusítsák a CD-t és a kazettát, de bakelitet nem gyártottak többet.

"Ez az egyik legritkább lemez a világon, ha nem a legritkább" – jelentette ki Jeff Gold, a Warner egyik korábbi igazgatóhelyettese. Gold erősen kételkedett, amikor december elején valaki érdeklődött egy e-mailben, hogy mennyibe kerülne egy eredeti Black Album, de Gold udvariasan válaszolt, hogy csak akkor lehet az eredetiségéről megbizonyosodni, ha kinyitják és megvizsgálják. Hamarosan kiderült, hogy a Warner egy volt alkalmazottjával leveleznek, ezután hihetőbbé vált a történet.

Kiderült, hogy a volt kolléga nemrég vette meg az első lemezjátszóját és az apjától kért hozzá pár lemezt. Az apa kinyitott néhány dobozt, melyeket legalább 25 éve tárolt egy szekrényben, az egyikben megtalálta a Black Album öt példányát eredeti csomagolásban. Hármat elküldött Goldnak, hogy adja el őket darabonként 15 ezer dollárért (3,8 millió forint).  Gold az elsőt egyetlen telefonhívás után eladta, egyet megtartott magának, a harmadikat talán aukción értékesíti jövőre.

Prince, Black, bakelit

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek