Felvételt hirdet a Magyar Rádió Gyermekkórusa

2018/03/02  ·     ·  koncert.hu, MTI

Keresik az utánpótlást a Magyar Rádió Gyermekkórusába: leendő első osztályos, valamint felsőbb osztályokba járó lányokat és fiúkat várnak meghallgatásra.

Fotó: Magyar Rádió Gyermekkórusa/FB

A számos díjjal kitüntetett (Bartók-Pásztory díj, Príma-díj) Magyar Rádió Gyermekkórusának a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola ad helyet, itt kezdhetik meg, illetve folytathatják tanulmányaikat a felvételt nyert gyermekek.

Kétféle meghallgatást hirdetnek áprilisban és májusban.

A leendő első osztályosoknak április 9-10-én tartanak meghallgatást, ahol a jelentkezőknek az óvodában tanult gyermekdalok közül kell néhányat elénekelniük, visszatapsolni a hallott ritmust.

Április 26-án és május 3-án a felsőbb osztályos diákoknak hirdetnek felvételit. "Itt már hozott, tanult ismeretanyagból válogatunk" - mondta a kórus vezető karnagya, Matos László. A felvételin, amelyre második osztálytól hetedik osztályig várják a jelentkezőket, szükség van kottaolvasási képességre, illetve a jelentkezőknek egy kórusmű valamelyik szólamát is reprodukálniuk kell.  

A felvételi eljárásról minden további információ megtalálható a MR Zenei Együtteseinek honlapján, illetve Facebook-oldalán.

A kóruséneklés 6 jótékony hatása

1. Közösségérzetet ad

2. Szabályozza a szívritmust

3. Csökkenti a stresszt és a depressziót

4. Csökkenti a Parkinson-kór és a tüdőbetegségek tüneteit

5. Javul a szociális közérzet

6. Tovább élünk

 

Magyar Rádió Gyermekkórusa, felvétel

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek