Ha fáj valamid, hallgasd meg a Belga káromkodós számát!

2020/05/27  ·     ·  koncert.hu

Brit tudósok szerint (...) ugyanis csökkenti a fájdalmat a káromkodás – erről a 24.hu-ban olvastunk.

Ha fáj valamid, hallgasd meg a Belga káromkodós számát!

Egy olyan kísérletbe fogtak ugyanis, amely azt vizsgálta meg, hogy maga a káromkodás módja, tehát a kimondott tiltott szó okozza-e ezt a hatást, vagy gyakorlatilag bármit dünnyöghetünk ilyenkor, attól is csökkenni fog a fájdalom szintje – írja lapértesülésre hivatkozva a hírportál.

A kutatáshoz 92 résztvevőt gyűjtött össze, akiknek nagyon hideg (3-6 Celsius-fokos) vízben kellett tartaniuk a kezüket egészen addig, amíg már nem bírták tovább. Közben négy különböző szót kellett kimondaniuk, a kutatók pedig folyamatosan mérték a pulzusukat. Az első alkalommal rendesen kellett káromkodniuk a résztvevőknek, az angol „fuck”, vagyis a magyarul nagyjából „bassza meg”-ként azonosítható csúnya szót kellett mondaniuk. Másodszorra egy teljesen semleges, előre meghatározott szó következett, harmadszorra pedig a „fouch”, aminek érzelmi reakciót kellett volna kiváltania az alanyokból. Az utolsó alkalommal a viccesnek szánt „twizpipe” halandzsa szót kellett kimondaniuk a résztvevőknek.

Kiderült, hogy a káromkodáson kívül valójában semmi nem csökkentette a fájdalmat, az viszont drasztikusan: egy jó baszdmegozás 32 százalékkal emelte meg a fájdalomküszöböt és 33 százalékkal kevesebb fájdalmat jelentett.

Így, ha nincs otthon fájdalomcsillapítód, vagy valami különös ok folytán jéghideg vízben kell tartózkodnod, akkor tekerd fel a hengerőt, hadd szóljon:

A Belga dupla lemezbemutató koncertjét 2021. január 15-16-ára helyezték át.

Belga, káromkodás, Egy-két-há, brit tudósok

 

 

Szólj hozzá!


Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd, ahol színpadok, utcazenészek, örömzenélések és hajnali találkozások várják azokat, akik nem akarják, hogy az éjjel véget érjen.

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line upból indulunk ki, jó eséllyel sikerülhet is neki. Az új fesztivál ezen a hétvégén mutatkozik be Plovdivban, Európa egyik legrégebben lakott városában.
Új koncertek