Menopauza

Január elsejétől azt csinálsz egy Strauss-operával, amit akarsz

2019/12/30  ·     ·  koncert.hu

Január 1-jétől szabadon felhasználhatók Richard Strauss opera- és dalirodalmi remekművei és Balázs Béla szerzeményei.

Fotó: Pexels.com

A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára hagyatékot jelenthessenek az alkotások. A zenei művek esetében a szerzőn kívül a hangfelvétel tulajdonosának és az előadóinak is vannak jogai, így egy lejárt szerzői jogvédelemmel rendelkező zenemű felhasználásnál ellenőrizni kell az előadó és a hangfelvétel előállítójának a jogait is.

A szerzői jogi védettség ez év utolsó napján minden olyan alkotás esetében megszűnik, melynek utolsó élő szerzője 1949-ben hunyt el. Ez azt jelenti, hogy most már mindenkinek joga van a korábban jogdíjas szellemi termékek – zenék, filmek, könyvek stb. – felhasználására, újrapublikálására.

A szerzői jog az Európai Unió államaiban mindenütt a szerző életében és halála után 70 évig védi a műveket. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotó-, film- és képzőművészeti, valamint építészeti alkotásokat.

Figyelem! Bár a szerzői jogi védelem idővel lejár, de a szerző névjoga soha. Tehát az átdolgozás ellenére sem állíthatja senki, hogy ő írta az eredeti alkotást!!! (A feldolgozás útján létrejött új alkotás védelme viszont automatikusan „újraindul”.)

Richard Georg Strauss (1864-1949): német származású, késő romantikus zeneszerző és karmester, a Bajor és a Berlini Állami Operaház főzeneigazgatója, a Bécsi Operaház igazgatója. A Salzburgi Ünnepi Játékok alapítótagja, s a fesztivál legelső operaelőadásának direktora. Legismertebb művei: Don Juan (1889), Salome (1905), Elektra (1909), A rózsalovag (1911), Az árnyék nélküli asszony (1919), A hallgatag asszony (1935). Az Imígyen szóla Zarathustra (1896) című szimfonikus költeménye, az 1968-as Stanley Kubrick film, az 2001 Űrodüsszeia nyitányaként a popkultúrában is világszerte ismerté vált.

Balázs Béla (1884-1949): születési nevén Bauer Herbert Béla, Kossuth-díjas író, költő, filmrendező, világhírű filmesztéta. A 20. század szellemiségének meghatározó alakja. Szimbolista drámái közül A kékszakállú herceg várából Bartók Béla írt világsikerű operát, A fából faragott királyfiból pedig táncjátékot. Neki köszönhetjük a Valahol Európában című film forgatókönyvének ötletét is. A jelenlegi Magyar Nemzeti Filmarchívum elődintézményének megálmodója és alapító tagja. Tiszteletére alapították a Balázs Béla-díjat a mozgókép területén kiemelkedő alkotótevékenység elismerésére.

További alkotók, akiknek a művei januártól közkincsbe kerülnek:

Ignotus Hugó (születési neve Veigelsberg Hugó); költő, író, újságíró, a Nyugat alapítója és az első húsz évben a folyóirat főszerkesztője. Díjai: Pro Arte, Baumgarten-díj.

Berde Mária: erdélyi magyar író, költő, műfordító. Díjai: Corvin-koszorú, Baumgarten-díj

Farkas Jenő: cigányprímás, zeneszerző.

Bródy Miklós: zeneszerző, karmester, sakkmester, testvére Bródy István rendező, színházigazgató; fia Bródy Tamás zeneszerző

Klaus Mann: német író, az 1933 utáni emigráns német irodalom egyik legfontosabb képviselője, leghíresebb regénye a Mephisto, Thomas Mann fia.

Edmund Eysler: osztrák zeneszerző, operettszerző.

Herbert Stothart: filmzenéiről híres Oscar -díjas zeneszerző

 

szerzői jog, szabad felhasználás, jogdíjas szellemi termékek, Richard Strauss, Balázs Béla

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek