Jövőre ismét Európába jön a King Crimson

2017/11/23  ·     ·  koncert.hu, MTI

Idei amerikai koncertkörútja után 2018-ban ismét európai turnéra indul a King Crimson, a legendás progresszív rockegyüttes jelenlegi felállásában 21 helyszínen 32 koncertet ad Nagy-Britanniában és a kontinensen.

Jövőre ismét Európába jön a King Crimson

A turné időpontjait és állomásait szerdán tette közzé honlapján a zenekar kiadója, a DGM. A közlemény szerint a Robert Fripp gitáros vezette zenekar nyáron Közép-Európában, skandináv országokban és Olaszországban lép fel; az előzetes bejelentéssel ellentétben a csapatot Budapesten ezúttal sem hallhatják a műfaj kedvelői. A KC 2003-ban játszott Budapesten utoljára.

A turné június 13-án a Poznanban, az Earth Hallban kezdődik, és november 13-án a párizsi L'Olympia koncertközpontban zárul. A King Crimson még júniusban játszik Krakkóban, két koncertet ad a bécsi Stadthalléban (június 23-24.), és a pompeji Teatro Grandéban is - az olasz helyszínt a Pink Floyd 1972-es koncertfilmje kapcsolta össze a pszichedelikus rockkal.

A jövőre fél évszázada alakult brit együttes 1969-es In The Court Of The Crimson King című, a progresszív rock azóta klasszikássá vált albumával robbant be a zenei életbe és 1975-ös, első feloszlásáig még hat lemezt készített különböző felállásban; a sort az 1974-es, kritikai és rajongói körökben egyaránt megbecsült Red zárta. A zenekar az 1980-as években Fripp kísérleti hajlamának köszönhetően az eredeti hangzást az új hullám és óceániai folkzene, egy évtizeddel később a drum and bass brit elektronikus zenei stílussal is sikeresen ötvözte, e korszakokból a Discipline (1981)és a Thrak (1995) váltott ki nagyobb visszhangot.

Az alapító tagok közül a később az Emerson, Lake & Palmerben befutott Greg Lake énekes-gitáros 2016-ban, a King Crimson után az Asiaval népszerű lett John Wetton, a Red basszusgitárosa 2017-ben hunyt el.

A formáció ma a VII-es sorszámmal jelzett "Radical" felállásában koncertezik, amelyben Fripp mellett Jakko Kaszyk (ex-Kinks és Level 42) gitáron, Tony Levin basszusgitáron, a Reden is szerepelt Mel Collins szaxofonon játszik háromtagú ütős szekcióval és Chris Gibson billentyűssel.

2017-es amerikai turnéjukon a zenekar csaknem minden korszakából válogattak a leghíresebb számok közül, és műsoron tartják a 21th Century Schizoid Mant (1969), a Redet és a Starlesst (1974), csakúgy, mint a David Bowie előtt tisztelgő 2016-os Heroest.

A King Crimson szokásához híven borsos áron "király" és "udvaronc" jegycsomagot is árul, amelyeknek tulajdonosai betekinthetnek a kulisszák mögé, és beszélgethetnek az együttes egy-egy tagjával.

Az európai turné állomásait és időpontjait a dgmlive.com közli.

King Crimson, turné

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek