Kisbolygót neveztek el Freddie Mercury-ról

2016/09/06  ·     ·  koncert.hu, MTI

Freddie Mercury-ról neveztek el egy kisbolygót a néhai énekes születésének 70. évfordulója alkalmából – írta a The Daily Telegraph.

Kisbolygót neveztek el Freddie Mercury-ról

Brian May, a Queen együttes gitárosa, aki asztrofizikus is egyben, egy Svájcban tartott vasárnap esti megemlékezésen jelentette be, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja az énekesről nevezte el az 17473-as sorszámú aszteroidát.

Az égitestet 1991-ben, a zenész halálának évében fedezték fel. May szerint a kisbolygó olyan halvány fényű, hogy jókora teleszkópra volt szükség a felfedezéséhez. A nagyjából 3,2 kilométer átmérőjű Asteroid 17473 Freddiemercury nevű aszteroida a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben található.

Joel Parker, az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta-missziójának egyik kutatója rámutatott, hogy a kisbolygóra most már az összes tudományos értekezésben 17473 Freddiemercury-ként fognak utalni.

A Kisbolygó Központ korábban a The Beatlesről és Bruce Springsteenről is elnevezett egy-egy aszteroidát.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek