Menopauza

Koós János Aradszky Lászlóról

2017/10/09  ·     ·  koncert.hu, MTI

Mint ahogy arról mi is szomorúan beszámoltunk reggel, a hatvanas évek egyik legnagyobb sztárelőadója vasárnap este halt meg, életének 83. évében.

Fotó: Blikk

Aradszky László előadói karrierje előtt a Töltőtolljavító Ktsz. dolgozója volt. 1958 és 1960 között az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában Vécsey Ernő, 1960-tól 1962-ig a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójában Balassa P. Tamás növendéke volt. Ezt követően magánúton tanult Gyulai Erzsébetnél. Slágerei jelentős részét Szenes Iván írta, akinek mintegy huszonöt dalt köszönhet. Legnagyobb slágerei közé tartozott még az Annál az első ügyetlen csóknál, a Nem születtem grófnak, a Szomszédasszony, fütyülök a lányára, a Nemcsak a húszéveseké a világ vagy a Pókháló van már az ablakon. A hetvenes években alig szerepelt a nyilvánosság előtt, 1986-ban tért vissza Újra itt vagyok című albumával.

Nagyon jó viszonyban volt szintén sikeres pályatársával, Koós Jánossal.

"A hatvanas évek elején, több mint ötven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Mindketten indultunk az első Táncdalfesztiválon 1966-ban, aztán a következő ötön is, egészen 1972-ig. Nyugodtan mondhatom, hogy az énekesek közül ő volt a legjobb barátom. Néha csipkelődtünk, cukkoltuk egymást, de ez inkább a külvilágnak szólt, mert nagyon szerettük egymást" – fogalmazott Koós János hétfőn az MTI-nek.

Mint felidézte, ő vitte el a szintén fradista Aradszkyt a SZÚR-ra, a színészek és az újságírók közötti népszerű futballmeccsre, amelyet 1963-tól a Népstadionban tartottak minden évben.

"Hasonló stílust képviseltünk, a közönség nagyon szerette Lacit. Aranyos ember volt, mindig jókedvű, mosolygós, és dalai sem voltak szomorúak. Nem véletlen, hogy több mint ötven éven át nagyon sikeres tudott lenni ebben a szakmában. Biztos vagyok abban, hogy Magyarországon évtizedek múlva is mindenki tudni fogja az Isten véled, édes Piroskám!-at" – mondta Koós János.

Hangsúlyozta, hogy bár a táncdalfesztiválokon versenyeztek egymással, nem voltak egymás vetélytársai.

"Húsz-huszonöt énekes ült együtt egy fesztivál öltözőjében, és röhögve beszélgettünk, és nagyon tudtunk örülni mások sikereinek is".

 

Egy Blikknek adott interjúban Aradszky László ezt mondta kollégájáról:

"Fiatal korunkban együtt csajoztunk, mulattunk és folyton meccsekre jártunk. Most meg nagypapák lettünk. Koós azt mondta egyszer, majd megtudom milyen az, ha lányunokám születik, mert az ő Rozija teljesen elvette az eszét. Hát igaza lett, mert amióta megszületett az én Olikám, varázslatban élek, odavagyok érte. Most lesz három éves, és tavaly egy koncertemen találkozott Koóssal. Hát nem beleszeretett Jani zenéjébe?! Itthon is ezt követeli. A Kislány a zongoránál című slágert például már nyolcvankétszer kellett meghallgatnunk, és bevallom, kicsit zokon veszem, hogy nem a nagyapa slágereit hallgatja – nevetett Aradszky, aki lapunkkal üzent Koósnak: a legközelebbi Fradi meccsre elkíséri, mert egyáltalán nem lusta, és várja szeretettel a következő koncertjére is."

Koós János ma kitért arra, hogy éppen vasárnap, Aradszky László halála előtt volt a televízióban, ahol a táncdalfesztiválra emlékező műsort vettek fel.

"Későbbre várták Lacit is, de valószínűleg már nem tudott elmenni".

 

gyász, Aradszky László, Koós János

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek