Menopauza

Ledózerolják a Benkő László fia által vezetett kultikus szórakozóhelyet Zamárdiban

2018/01/25  ·     ·  Juhász Vali

Zamárdi város önkormányzata úgy döntött a közelmúltban, hogy lebontatja a PartyFészek nevű szórakozóhelyet a Balaton-parton.

Fotó: YouTube

A Benkő Balázs (Benkő László fia) által vezetett szórakozóhely üde színfolt volt a Balaton Sound és a Strand Fesztivál környékén és közben is, ha az ember valami egészen másfajta zenét akart hallgatni, esetleg összefutni zenésztársakkal, barátokkal egy-egy meleg nyári görbe estén.

Számos alkalommal jártunk ott mi is koncerteken, és hogy találkozzunk zenészbarátainkkal, igyunk velük egyet-kettőt – kicsit olyan volt, mintha egy óriási backstage-ben ülnénk, és kötetlenül bulizhattunk velük koncertjeik előtt-után, vagy mert ők voltak a csaposok (megesett), esetleg csak lejöttek egyet bandázni, mert azon a héten/hétvégén éppen nem játszottak sehol.

A budapesti Fészek Művészklub pincehelyiségének bezárása után átköltözött ide annak a közönsége. Minden koncert ingyenes volt, sokszor játszottak ott olyan bandák, akik máshol nem nagyon kaptak teret a bemutatkozásra. Rengeteg színházi produkció, mini-fesztivál, workshop, zenei táborok eseményei zajlottak ott. Miután Zamárdi az egyik első település, ahogy leérünk az autópályán a Balatonra, tényleg sokan felkerekedtek egy-egy péntek este, és leszaladtak ide bulizni.

11 évadon át működött (nem is gondoltam, hogy ilyen régóta), normális árakon lehetett venni italt és hamburgert, aztán néha, ha úgy adódott, Balázs vezetésével bográcsparty vette kezdetét szenzációs lecsóval vagy pörkölttel.

Az ok egyelőre ismeretlen, hiszen a hely adóbefizetéseiből, a szállásadók bevételeiből nem kevés pénz folyt be innen az önkormányzathoz. Nyilván itt is valamilyen "kulturált partszakasz-kialakítás" állhat a háttérben.

A PartyFészek üzemeltetőinek közleménye:

"11 évvel ezelőtt azért hoztuk létre a PartyFészket, hogy helyszínt teremtsünk egy olyan közösségnek, ahol művészek és a művészet iránt érdeklődők, egy gyönyörű, szabad környezetben együtt létezhetnek, együtt lélegezhetnek. Hittünk és hiszünk benne, hogy ha megmutatjuk, hogy a kultúra része a mindennapjainknak, elérhető, érdekes, közünk van hozzá, akkor talán még több kedvelője, támogatója, értője és művelője lesz."

A hely weboldalán fel is sorolják, hány zenész, zenekar fordult meg ott, elég hosszú lista...

Több híres ember is kampányol a helyért, tegnap Till Attlia posztjába futottam bele Instagramon és Facebookon is, aki arra kéri a település önkormányzatát, hogy gondolja ezt át még egyszer.

Marad így az Astoriánál található Fészek Művészklub, de a nyári Balaton-parti hangulatot ezzel sajnos nem lehet maradéktalanul pótolni...

 


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek