Ma lenne 71 éves – A legőrültebb sztorik Freddie Mercuryról

2017/09/05  ·     ·  Juhász Vali

Gondoltuk, nem a sírva-ríva visszarévedős módon emlékezünk meg a szülinapjáról, hanem felidézzük extrém személyiségének néhány, egészen pontosan 5 megnyilvánulását.

Fotók és a cikk forrása: Rolling Stone (Vigyázat, vírusveszély az oldalon!)

1. 1973-ban Larry Lurex néven megjelent egy dala a Ronettes-szel és Dusty Springfielddel

A dalban Gary Glittert gúnyolják. Glitter (vagyis Paul Francis Gadd) volt Nagy Britannia egyik legkedveltebb glam rock előadója, míg gyermek-pornográfia ügye miatt le nem kényszerült a színpadról...

A Queennel az első időszakban egy olyan stúdióban dolgoztak, amit David Bowie és a Beatles is használt, keresett hely volt, így sokszor kellett várniuk, hogy bejussanak. A stúdió hangmérnöke különleges hangok előállításával (is) foglalkozott, és Mercury hangját alkalmasnak találta az efféle tevékenységeihez. Egy ilyen szeánsz alkalmával vették fel ezt a dalt. Mivel nem akarták, hogy a Queen debütálása előtt fény derüljön erre, így választották a Larry Lurex álnevet (nekem leginkább egy óvszernév jut eszembe róla), de még a név is az akkor az Egyesült Királyságban igen népszerű Glitterrel viccelődik. Mercury később is nagyra tartotta ezt a számot és szerinte egy előadó népszerűségét mi sem mutatja jobban, mnthogy paródiák készülnek róla. "Elvis Presley után minden rock and roll csak paródia, nem igaz?"

2. Ő tervezte a Queen "királyi" logóját

Nem meglepő, hogy a Queen név Freddie Mercury elméjéből pattant ki. Volt még egy rövid lista egyéb nevekről: Build Your Own Boat (Építsd meg a saját hajódat), a Grand Dance (Óriási Tánc) és a Rich Kids (Gazdag Csávók), de ezek egyike sem felelt meg az énekes ízlésének teljesen. "A királynő fogalma egyszerre regényes és fenséges" – nyilatkozta a Melody Makernek egyszer. "Nagyszerűek akarunk lenni, be akarunk lendülni és felháborítóak akarunk lenni." Így is lett. A név kitalálása mellett a Mercury megalkotta a zenekar felejthetetlen logóját. A londoni Ealing Művészeti Főiskolán - aho Pete Townshend és Ronnie Wood is járt - elkezdte a debütáló borítón megjelenő logó vázlatát. Az embléma a négy tag zodiákus jeleit tartalmazza: két oroszlánt John Deacon és Roger Taylor számára, valamint egy rákot, amely Brian May csillagjegyét képviseli. Mercury saját magát két tündér képében jelenítette meg, ezekhez ragaszkodott – a Szűz csillagjegy szimbólumai voltak. A két oroszlán, a tündérek és a rák elbújtak egy hatalmas főnix alá, ami a remény és a megújulás szimbóluma, ezt iskolájából, a Szent Péter College tetejéről kölcsönözte. A középpontban az elegáns "Q" - természetesen egy koronával a közepén.

3. Egyszer színpadot épített David Bowie-nak

A Bowie és a Mercury az 1981-es "Under Pressure" világméretű bombasikerével világszerte híressé vált, de kapcsolatuk valójában a hatvanas évek végére nyúlt vissza, amikor mindketten meglehetősen ismeretlenek voltak. Bowie-nak kicsit nagyobb volt már a híre, és egyszer ebédidőben játszott az Ealing Art College-ban. A lenyűgözött Mercury követte őt, és felajánlotta, hogy viszi a cuccát. Bowie hamarosan arra is rávette, hogy az asztalokat is pakolja el, hogy legyen egy normális színpadféléjük...

 

4. A Crazy Little Thing Called Love című dalt a zuhany alatt írta

A Queen 1979 júniusában visszatért Münchenbe, hogy a The Game című albumukon dolgozzanak. Mercury bejelentkezett a csillogó Bayerischer Hof szállodába, belépett a fürdőszobába, hogy lemossa az út porát, amikor egy dallam keletkezett a fejében. Egy csattanós rockabilly szám volt. Az akkoriban elhunyt Elvis Presley ihlette, aki nagy hatással volt a fiatal Mercuryra. Szólt az asszisztensének, Peter Hince-nek, hogy szerezzen neki egy akusztikus gitárt, maga köré tekert egy törölközőt és elkezdte összefűzni az egyszerű dallamláncokat.

"A Crazy Little Thing Called Love megírása öt vagy tíz percet vett igénybe" – ismerte el egy interjúban 1981-ben. Gitárral írtam, amin nem nagyon tudok játszani, de akkor igazából jól jött, hogy csak néhány akkordot ismerek, mert olyan keretet szabott a munkának, hogy tudtam, ennek a korlátozásnak köszönhetően jó dalt írok."

Brian Mayazonban  kézzel-lábbal tiltakozott a felvétel ellen, mert másik gitáron kellett játszania, mint amin az összes többi Queen-dalt.... Az egyszerű nóta azonban rögtön listavezető lett.

5. Lady Diana-t kiszöktette egyszer a palotából egy meleg klubba

A nyolcvanas évek közepén a Queen kapcsolódása a királyi családhoz jóval túlmutatott már a "közös" néven. Mercury Lady Diana Spencer (a későbbi wales-i hercegnő) barátja volt. Az úgynevezett  "szívek hercegnője" örömmel ment emberek közé akár álruhában is, de az állandó médiazaklatás miatt óriási nyomás volt a fiatal nőn. Tehát Mercury összeesküvést szervezett, hogy elvigye a hercegnőt az éjszakába a városban. Dianaval együtt töltötte a délutánt, aki már akkor érdeklődött, hogy mi lesz az esti program. Mercury mondta, hogy ő meglátogatja a kedvenc melegbárját, és Diana ragaszkodott hozzá, hogy vele tartson és kiengedje a gőzt. A hely arról volt híres, hogy rendszeresek voltak ott a balhék, és könyörögtek Diana-nak, hogy ne menjen, de ő viccelődött: Milyen lenne, ha egy verekedésbe keverednék egy melegbárban? "Szórakozni volt kedve, legyen hát meg a leányzó öröme" – mondta Mercury.

Az álcázás elengedhetetlen volt a terv sikeréhez, ezért ráadtak egy katonai kabátot, sötét napszemüveget és egy bőrsapkát, hogy eltakarják a haját. Félhomályban megvizsgálk és úgy döntöttek, hogy a modern világ leghíresebb ikonja csak egy meglehetősen excentrikusan öltözött meleg férfi képében jelenhet meg. Az akció sikeresnek bizonyult – a hercegnő ügyesen elvegyült. Nem mertek nagyon kockáztatni, így csak 20 percet maradtak, de Diana tapsikolt, és a Kensington palotába visszatérve azt mondta: "Ezt meg kell ismételnünk!"




 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek