Meghalt a Cranberries énekesnője – mindössze 46 éves volt

2018/01/15  ·     ·  koncert.hu

Az internetet pillanatok alatt bejárta a szomorú hírt, hogy Dolores O'Riordan ma elhunyt Londonban.

Fotó: Los Angeles Times
Fotó: Los Angeles Times

A menedzsment szűkszavú közleménye szerint Dolores stúdiózott Londonban, és hirtelen halt meg (reggel kilenckor riasztották a rendőrséget a hotelhez, amelyben megszállt), a családját sokkolták a híradások – egyelőre többet nem mondtak.

A The Cranberries a kilencvenes évek egyik legmenőbb ír bandája volt, eladtak vagy 40 milló lemezt.

Az énekesnő két szólóalbumnal rukkolt elő, amíg a zenekar kivonta magát a forgalomból (2003), 2009-ben vették fel újra az együttzenélés fonalát.

O'Riordan 2014-ben – 20 év házasság után – elvált a férjétől, aki a Duran Duran turnémenedzsere volt egykor; három gyermeke van, Taylor Baxter, Molly Leigh and Dakota Rain.

2014-ben az nyilatkozta a Belfast Telegraph-nak, hogy gyermekkorában szexuálisan bántalmazták, amit azóta sem tudott feldolgozni. Azt is mondta, hogy súlyos önbizalomhiányban szenvedett, amit felpörgő karrierje sem csillapított, és ez anorexiához is vezetett. Azt is bevallotta, hogy túladagolással is megpróbálkozott 2012-ben.

2015-ben mániás depresszióval diagnosztizálták.

2017 elején a The Cranberriesnek új – akusztikus – albuma jelent meg (Something Else), amellyel amerikai és európai turnéra indultak volna, amelyet az énekesnő egészségügyi állapota miatt lemondtak. Egyelőre nem tudni, hogy a két dolognak köze van-e egymáshoz.

Azzal a dallal búcsúzunk tőle, amellyel szinte az összes online lap, nem véletlenül...

Első reakciók

The Cranberries, Dolores O'Riordan, gyász, Zombie

 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek