Meghalt Bergendy István

2020/12/14  ·     ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében halt meg – közölte a család az MTI-vel.

Meghalt Bergendy István

"Nagy dolog, hogy ilyen sokáig, csaknem hat évtizeden át egyben tartotta a zenekart, amely sok korszakon és tagcserén ment át. Képzett dzsesszmuzsikusként játszott hosszú időn át slágerzenét. Nagyon kedves ember volt" – mondta az MTI-nek Zareczky Miklós énekes, aki huszonöt éven át, 1992-től volt a Bergendy együttes tagja.

Bergendy István 1939-ben született, francia gyökerű nemesi ősei a Felvidékről kerültek szülővárosába, Szolnokra. A tanulás mellett úszott, vízilabdázott és tangóharmonikázni, majd szaxofonozni tanult. A középiskolában Rock néven együttest alapított, apja ösztönzésére ment a Műegyetemre, ahol három évig autómérnöknek tanult, de 1961-ben felvették a konzervatóriumba.

Játszott a Műegyetemi Szimfonikus Zenekarban, egyik alapítója volt a közgazdasági egyetem klubjában megalakult Ifjúsági Jazzegyüttesnek, amelyben öccse, Péter szaxofononozott, fuvolázott. A Bergendy nevet 1962-ben vette fel a zenekar, és ő lett a zenekarvezető. Kezdetben az Ifjúsági Park téli helyiségében, a belvárosi Dália presszóban játszottak, nyáron az Ifiparkban léptek fel rendszeresen.

A beatkorszakban a képzett zenészekből álló Bergendy együttesnek nagy szakmai tekintélye volt, lemezfelvételtől rádiós élő adásig, koncertturnétól a Táncdalfesztiválig mindenhová hívták őket. Fontos szerepük volt Zalatnay Sarolta első rádió- és tévéfelvételének elkészítésében, segítették pályáján Komár Lászlót, Máté Pétert.

A hatvanas évek második felétől a Bergendy együttes a dzsessz, a soul és a rock olyan egyvelegét játszva az egyik első hazai fúziós zenekar volt. 1970-ben csatlakozott hozzájuk Latzin Norbert billentyűs-zeneszerző és Demjén Ferenc basszusgitáros-énekes-szövegíró, akik révén egy csapásra országszerte népszerűek lettek, ez a sok sikert és slágert hozó korszak 1976-ig tartott.

1972-ben jelent meg első, saját számaikat tartalmazó albumuk Jelszó: LOVE - szeretet címmel. Olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Jöjj vissza, vándor, a Mindig ugyanúgy, a Sajtból van a hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska. Ez utóbbi A Hétfő (Hét fő) című korongon hallható, amely az első magyar konceptalbum (a nap minden órájához tartozik egy dal) és az első hazai könnyűzenei duplalemez is volt.

Miután Latzin és Demjén is távozott, az együttes 1980-tól sikeres mesejátékokat, gyermekalbumokat készített. Bergendy István szerezte a Süsü, a sárkány, a Süsüke, a sárkánygyerek, a Futrinka utca és a Sebaj, Tóbiás tévésorozatok, a 24 részes Én táncolnék veled című tévétánciskola zenéjét, emellett  musical-eket (Kártyaaffér hölgykörökben, Mesélj, Münchhausen, Bohóc az egész család, Robinson és Péntek, Dobszó az éjszakában, Ördög bújjék...), valamint rock-kantátát (A rendíthetetlen ólomkatona) is írt.

A nyolcvanas években megalakította a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekart, amelynek tizenkét tagja közül nyolc volt zenész, négy pedig énekes és vokalista. Az együttes a 20. század mindenfajta könnyűzenéjét, tánczenéjét adta elő showszerűen, elegáns egyenruhákban. Bálok rendszeres fellépői voltak, tánciskola-felvételeik lemezen, televízió-sorozatban és videokazettán is megjelentek. 2009 októberében a zenekart kisebb létszámú együttes váltotta fel, amelyet 2017-ben feloszlatott. A Bergendy  tizenöt nagylemezt készített.

A magát 1971 óta kopaszra nyíró zenésznek két gyermeke született. Bergendy Istvánt számos szakmai elismerés mellett 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben pedig kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Óriási veszteség a magyar könnyűzene számára – nyugodjék békében. Mindent köszönünk, minden egyes dalért külön-külön hálásak vagyunk, sokat jelentenek nekünk.

Fotó innen

Bergendy István, Bergendy, koronavírus, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek