"A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát" – olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a menedzsere, Csábi Zsolt juttatott el az MTI-hez a család kérésére.
A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.
Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott - három fesztivált megnyert -, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).
A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.
Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik.
Örökzöld slágerei: Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon.. és a többi és a többi.
Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.
***
Egy rendezvényen beszélgettem vele utoljára. Míg a többi vendég fel-alá vonulgatott önmaga népszerűségében fürdőzve, Koós János a büfé sarkában ült – de minden hullámlovagot lefőzve ő volt a legnépszerűbb, mert körbevették az emberek, akikkel kedélyesen beszélgetett. Amikor én kerültem sorra, elmeséltem neki, hogy egy kis faluban éltem gyerekkoromban – és vajon emlékszik-e rá, hogy evett a konyhánkban... Persze, honnan emlékezett volna, bár anyám főztje igazán jó volt, emlékszem, ahogy ette. A Nagy Haknikorszak volt ez, anyám meg a kultúrt vezette. Járták az akkori, igazi sztárok a vidéket, általában több turnusban érkeztek, míg az egyik csapat a színpadon volt, a másik a szomszéd faluban még énekelt. Nem tudom, hogy kezdődött, de kialakult, ha jön a műsor, készül a kaja nálunk, egyenek azok a pestiek valami normális ételt. Onnan tudtam, jönnek, hogy érkezett a vadász fácánnal, őzhússal. Megtörtént, hogy nem egészen voltak már szomjasak, emlékszem a sztárpárra (már nem élnek), akiket úgy kellett beállítani a színpad közepre, megmutatva, hogy merre lesz a közönség, aztán olyan profin lenyomták a bulit, hogy őrjöngött a nép. Hiába no, a falusi pálinka. Ünnepnapok voltak ezek, nem ócska kis falusi haknik, minden hang a helyén volt, és annak ellenére, hogy aznap már ki tudja hányadszor csinálták végig, sosem volt unott vagy elhasznált a műsor. Tisztelték a közönséget, imádták, amit csinálnak, és noha a pénzért (is) énekeltek, sosem éreztették, hogy az adott közönség most kevesebbet vagy többet ér, aszerint, mennyit fizetnek a fellépésért. Igazi előadók, szeretett sztárok, imádott vándorcigányok voltak, remek kiállással, hosszú évtizedeken keresztül dúdolt dalokkal. Ennek a csodálatos generációnak egyik tagja ment most el, és reméljük, a fenti kollégákkal most csapnak egy igazi, nagy murit, falusi pálinkával, fácánlevessel, őzpörkölttel.
R.I.P Koós János.
Koós János, gyász
Szólj hozzá!