Megszületett a baba, aki George Michael-nek köszönheti a világrajöttét

2017/09/20  ·     ·  Juhász Vali

Kisfia született annak a nőnek, akinek lombikbébi-kezelését George Michael fizette. A nő, Lynette Gillard azután kapott adományt George Michael-től, hogy az ottani Áll az alku című vetélkedőműsorban 2008-ban arról beszélt, hogy milyen régóta küzd azért, hogy gyermeke szülessen.

Fotó: The Sun

Az énekes ezt látva azonnal felhívta a másor készítőit és felajánlotta, hogy 9000 fontot ad Gillardnak, feltéve, hogy nem derül ki, hogy ő a jótékony adományozó. A The Sun szerint két hete született Gillard kisfia aki azt mondta, reméli, hogy az elhunyt énekes "mosolyogva nézett le rá, tudván, hogy megvan végre, amire mindig is vágytam."

Gillard úgy véli, hogy aznap esett teherbe, amikor Michael meghalt: 2016 karácsony napján.

"Amikor először tartottam a kezemben a kisfiamat, köszönetet mondtam George-nak. Megszólalt a "Jesus to a child" című dala és az egész olyan szürreális volt."

Hozzátette:

"Hitt bennem, és reményt adott, hogy próbálkozzam még akkor is, amikor úgy éreztem, hogy reménytelen. Akkor is az ő dalai szóltak a rádióban, amikor az első ultrahangra mentünk és akkor is, amikor vérvételen voltam. Úgy érzem, George velem volt minden lépésnél."

A gyermek, Seth Hart középső neve "George" lett.

A cikk forrása

 

George Michael, lombikbébi, bulvár, jótékonyság

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek