Neil Diamond szomorú bejelentést tett a honlapján

2018/01/23  ·     ·  koncert.hu, MTI

Neil Diamond Grammy-díjas amerikai popénekesnél Parkinson-kórt állapítottak meg, ezért nem indul több turnéra – olvasható a zenész honlapján.

Neil Diamond szomorú bejelentést tett a honlapján

A betegség tünetei miatt nehezen viseli az utazást és a nagyobb fellépéseket, ezért Ausztráliába és Új-Zélandra tervezett koncertkörútját lemondja, a jegyek árát visszatérítik a hivatalos közlemény szerint. 77 évesen még krónikus betegség nélkül sem lenne semmi ez a túra...

"Nehéz és fájdalmas bejelentenem, hogy visszavonulok a turnézástól. Az elmúlt ötven évben nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy koncertjeimmel a nézők elé állhattam" –vallotta minden idők egyik legsikeresebb előadója, dalszerzője.

Az énekes, aki az 1960-as évek óta írja és énekli dalait, vasárnap lesz 77 éves, az amerikai Hanglemez Akadémia (The Recording Academy) ez alkalomból életműdíjat ad neki, rövid időn belül ez lesz a második, mert január 28-án a Grammy-életműdijat is megkapja.

A Sweet Caroline, a Cracklin' Rosie és más világslágerek énekese hozzátette, hogy továbbra is szeretne dalokat írni és felvételeket készíteni.

 


 

 

Szólj hozzá!


Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...

Mi maradt a lemezborítóból, amikor eltűnt a lemez?

Harminc év magyar popkultúrájából válogat José Simon tervezőgrafikus szeptember 24-én nyíló budapesti kiállítása: az Amber Smith, az Anima Sound System, az Emil.RuleZ, a Heaven Street Seven vagy a Kistehén lemezborítói mellett vázlatok, skiccek, festmények és fotók is előkerülnek. A tárlat jó alkalom arra, hogy visszamenjünk...
Új koncertek