De nem csak a Pa-dö-dő volt... Én a színpadon, mármint a színházin láttam először Lang Györgyit egy messzi-messzi galaxisban, amikor még voltak nyári színházak, pezsgett a kulturális élet, és sosem gondoltuk volna, hogy ennek egyszer vége lesz. A kaposváriaknak Balatonbogláron volt a nyári játszóhelyük, a pécsieknek nem kellett messzire menniük, csak föl, a Tettyére. Ott játszották a Don Quijote zenés darabot – címszerepben a sokak által csak Mátyás királyként ismert Helyei Lászlóval (1948-2014), Sancho Panzát Stenczer Béla alakította, Dulcinea pedig Lang Györgyi volt. Talán kétszer is láttam az előadást, és egy kedves bennfentes jóvoltából megkaptam kazettán is – rongyosra hallgattam, a dalszövegeket a mai napig tudom.
A Pa-dö-dő története is a színházban kezdődött, ahol a két későbbi frontember együtt játszott A rémségek kicsiny boltja című musical-ben – a párost Presser Gábor hozta össze, aki látva a lányokban rejlő tehetséget és lehetőséget, arra is rávette őket, hogy vokálozzanak Révész Sándor turnéján. Egy szentendrei koncerten látta meg őket a mára már sokszor és sokat szidott Erdős Péter, aki azt mondta nekik, menjenek el a közelgő Interpop fesztiválra, és ha bejön, csinál nekik egy lemezt...
Így kezdődött, a többit már tudjátok.
Gondoltam, elmesélem mindezt azoknak, akik leginkább a Pa-dö-dő óta ismerték Lang Györgyit, aki nem csak a zenekarral, a dalszövegekkel és a koncertekkel, de rendíthetetlen szókimondásával, az életbe vetett megingathatatlan hitével, akareterejével és Falusi Mariannhoz fűződő legendás barátságával véste be a szívünkbe magát.
Sok erőt kívánunk az énekesnőnek, a családnak, a barátoknak – az égi zenekarban tegnap óta bizonyára óriási buli van, amihez az égi társulat színészei is nagy örömmel csatlakoztak...
Lang Györgyi, gyász
Szólj hozzá!