Menopauza

Önszántán kívül politikai viharba keveredett Tóth Vera – kap hideget-meleget

2018/08/27  ·     ·  koncert.hu

A lavinát egy cikk indította el, amely egészen furcsa szempontból közelíti meg a magyar könnyűzenét: "jobbra" és "balra" rendezi a magyar előadókat, zenekarokat. Látszólag védelmébe veszi például Tóth Verát azzal, hogy a Petőfi az elmúlt hat évben összesen 14 alkalommal játszotta le három számát. Az érvelés logikáját nem annyira értjük, hiszen ez a csatorna nem kifejezetten a "liberális önkény" fellegvára, tehát a dolog egyelőre eléggé nagy öngólnak tűnik, de lehet, hogy mi nem értünk valamit.

Fotó: Tórh Vera/FB

"Tóth Verára ki merné azt mondani, hogy tehetségtelen, nincs hangja, nem hallgatnák a dalait? Nyilván senki. Ezért el kell tüntetni a színről, mintha nem is létezne, ahogy a mindenre nyitott, befogadó liberálisoktól megszoktuk. Mert ó jaj, szörnyű gyanú fészkelte be magát a zenei szerkesztők tudatába, Tóth Vera nem balliberális sztár, és nem is akart az lenni" – írja a szerző.

Az írás szombaron jelent meg, még aznap reagáét Tóth vera is a Facebook-on:

Akinek nincs ideje elolvasni, összefoglaljuk a poszt lényegét: ugyan neki is van baja a lejátszási listákkal, azonban köszöni, de nem él azzal a lehetőséggel, hogy a jelenleg folyó kultúrharc bármelyik zászlajára is kitűzzék.

A posztra több mint 400 komment érkezett, és az énekesnő becsületére legyen mondva, igyekszik válaszolni, nem azt a módszert követi, hogy kiír valamit, aztán mindenki azt csinál utána, amit akar.

Pedig van itt aztán minden:

"Bravo kedves Vera!Valaki elkezd lobbizni,hogy többet játsszák az Ön számait, erre meg Ön nemes egyszerűséggel elküldi a jó büdös francba"

"Ez a kis szösszenet érted is íródott! Remélem liberális barátaidnál a kasszához járulhatsz! Amúgy én személy szerint mindig egy féltehetségnek tartottalak! De ez ízlés dolga.. Most már amorálisnak is. Szégyelld magad Tóth Vera!"

"Ha nem tudnád, nahát ezzel, most politizáltál igazán! Ez ugyanis nem a szándéktól, hanem a hatástól függ, amit kivált a megszólalás.Most lett volna hasznosabb inkább énekelni."

A hozzászólások nagyobb része azonban értékeli a megszólalást:

"Hanyingerkelto ahogy behuznak mindenkit akarva-akaratlanul a politikai terbe. Ahogy megjelent a neve azzal olyan helyzetbe hoztak amibol mar nem lehet jol kijonni. Ha nem reagal semmit akkor a kozonseg elkonyveli kormanypartinak, ha reagal akkor meg ellenzekinek. A neutralis statuszanak ezzel vege, megosztova tettek. Miert nem lehet beken hagyni az embereket? Senki nem erdemli meg ezt a banasmodot."

"Tragikus az ország esztétikai, mentális, és önreflexiós állapota, jól mutatja a cikk, és az ide érkező, rendkívül szomorúan ostoba kommentek.
Vera, azért kifelé is nézegess, ez az ország lassan élhetetlen lesz a független művészeknek. Respekt a gerinces kiállásért."

"Igazad van Vera. Ez a válaszod sokkal többet ért el nálam mint az eddigi unos untalan ismételt fogyás-hízás-jó nő vagyok téma." (Tóth Vera válasza: "Azt kérd számon a bulváron, már én is unom :-)"

Farkas Gábor Gábriel is megszólalt (egyelőre ezt az egy "kolléga" nevét találtuk a kommentek között, de lehet, nem látjuk midnegyiket):

"Ugye, hogy milyen érthetetlen? Olyan nehéz elképzelni, aztán hidegzuhany lesz belõle. A mi dolgunk nyitottnak maradni és mindig tiszta szemmel nézni a világot."

Ez jó kis zárszó ehhez a tudósításhoz, mert a mi dolgunk is ez: nyitottnak maradni. Viszonylag könnyen megoldható a dolog, ezt gyakoroltuk is a hétvégi Zorall Sörolimpián (erről majd részletesen is beszámolunk) is: amikor Pataky Attila a színpadon az ufókért Magyarországért aggódott, egyszerűen kijöttünk a sátorból, de amikor az Edda-blues ment, együtr óbégattuk vagy kétezer emberrel. Nem szóltunk be a szomszédos ház teraszán "sajátos" zenéjüket hallgható skinhead-családnak sem.(Tényleg komplett család volt, gyerekkel meg mindennel).

A zene pont az a harc, már ha harcként szemléljük, amelyhez nem kell csapatokat szervezni – megoldódik az magától is. Jó teszt ehhez egy például egy koncert, mert azon vagy vannak, vagy nincsenek – a lejátszási listákkal mi sem nagyon tudunk mit kezdeni, mert tök mindegy, kié a közszolgálari zenecsatorna, annak kutya kötelessége lenne minden magyar zenének megjelenést biztosítani, de mindegy.

Ha a susztereknek ezentúl azzal kell foglalkozniuk, hogy ki kit tapos el vagy sem, akkor bizony elárvul a kaptafa.

Hogy ez ne történjen meg, elmondjuk, hogy a Tóth Vera Quartet legközelebb az A38-on lép fel augusztus 29-én a M2 Petőfi TV Jazz Akusztikon (haha!), ahol a meglepetésvendégekkel közösen előadott dalok mellett 4 szólólemeze és kedvenc előadói szerzeményeiből is válogat majd.

 

 

 

 

 

Tóth Vera, lejátszási lista, FAcebook, poszt, kommentek

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek