Paul McCatney, Ringo Starr, Keith Richard – mi a közös bennük?

2018/09/28  ·     ·  koncert.hu, MTI

Ráadásul: mi a közös bennük úgy, hogy a téma nem a zene...

Paul McCatney, Ringo Starr, Keith Richard – mi a közös bennük?

Egy mágikus nagypapa és unokái kalandjairól ír képeskönyvet Paul McCartney, Hey Grandude című mesekönyvét a 76 éves ex-Beatle minden nagyszülőnek ajánlja, bárhol is éljenek.

2019-ben megjelenő könyvéről McCartney elmondta, hogy a négy unoka imádja mágikus nagyapját, akivel kalandokra indulnak.

"Minden nagyszülőnek akartam írni - és a persze a gyerekeknek -, hogy legyen valami, amit olvashatnak unokáiknak elalvás előtt" – tette hozzá.

"Nyolc unokám van, valamennyi gyönyörű, és az egyik egy nap azt mondta nekem, 'Hey Grandude', azóta így ismernek engem" – magyarázta a könyv címét.

Nem Paul McCatney az első brit rockzenész, aki gyermekkönyv írására adja fejét, az egykori Beatles együttes másik tagja, Ringo Starr és a Rolling Stone együttesből Keith Richard is adott már ki képeskönyvet.

Paul McCartney korábban már nevét adta olyan gyermekkönyvekhez, amelyek a környezetvédelmére hívták fel a kicsinyek figyelmét

 

Paul McCatney, Ringo Starr, Keith Richard, mesekönyv

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek