Menopauza

Rakpart – pihenőpart: 2 hónapig, hétköznapokon is!

2021/06/09  ·     ·  koncert.hu, MTI

A pesti rakpart Lánchíd és az Országház közötti szakasza június 18. és augusztus 15. között – hétköznapokon is! – a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz.

Pihenőpartot

Mielőtt teljesen kiakadna mindenki: a Lánchíd és a Margit híd között a pesti rakpart felújítás miatt amúgy is le van zárva, ebből adódott a lehetőség, hogy az említett, üresen álló szakaszon pihenőpartot hozzanak létre ideiglenesen, kísérleti jelleggel, ugyanis azt szeretnék, hogy a városlakók és az ide látogatók együtt találják ki a terület funkcióját.

Az érintett rész 70 ezer négyzetméteres, ebből 40 ezer négyzetmétert aszfalt. A aszfaltos és a zöldterületet úgy próbálják meg összekötni, hogy több helyen megbontják az azokat szétválasztó szalagkorlátot. A rakpartszakaszon száz növényt, ivókutakat, utcabútorokat, például piknikasztalokat, napozóágyakat is kihelyeznek. Ezen kívül felfestenek például tollaslabdapályát is. Szeretnék, hogy az érintett szakasz parkként működjön, így ott nem lesz kereskedelem és rendezvény, tehát koncert sem, de mi tudjuk, hogy a csend is beszélni tud – négymilliárd hangon :)

A fővárosi önkormányzat a pihenőpart kialakítására Budapest Brand Nonprofit Zrt.-t és a Város és Folyó Egyesületet (Valyo) kérte fel – ez utóbbiak komoly energiával és kreativitással dolgoznak a Duna-part felvirágoztatásán és köztérként való fejlesztésén.Ha belegondolsz, tényleg fura, hogy van egy folyónk, de csak az autósoké a partja (bocs, közlekedők!).

 

Valyo, rakpart, pihenőpart

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek