Sztrájkoltak a zenészek, elmaradt az újévi koncert

2017/01/02  ·     ·  HVG

Elmarad a Szlovén Filharmonikusok szokásos újévi koncertje Ljubljanában a zenészek sztrájkja miatt – adta hírül a HVG.

Sztrájkoltak a zenészek, elmaradt az újévi koncert

A zenészek még december elején, próba közben léptek sztrájkba, tiltakozásul Damjan Damjanovic főigazgató és Uros Lajovic vezető karmester "tiszteletlen és sértő" magatartása miatt. A sztrájkolók a két vezető elbocsátását, a zenekar felügyelőbizottsága összetételének megváltoztatását követelik, valamint beleszólási jogot akarnak az új vezető karmester kiválasztásába is.

A karmester goromba viselkedése miatt a zenekar tagjai már az újévi koncertet sem akarták megtartani Lajovic vezetésével, de a rendezvény megmentése érdekében kompromisszumként felajánlották, hogy utoljára még egyszer fellépnek irányítása alatt azzal a feltétellel, hogy utána távozik a posztjáról.

Tone Persak kulturális miniszter eleinte hajlandónak mutatkozott engedményeket tenni, de az utolsó pillanatban elutasította a kompromisszumos ajánlatot is, így elmaradt a koncert vasárnap a Cankar Központban, Szlovénia legnagyobb rendezvénytermében.

Lajovic tavaly óta vezető karmestere Szlovénia legrangosabb zenekarának. Konfliktusa a társulattal október második felében éleződött ki, amikor sértegetni kezdett több muzsikust, emiatt a zenészek abbahagytak egy próbát.

A ljubjlanai újévi koncertre csaknem 800 jegyet adtak el hazai és külföldi zenerajongóknak, a jegyek árát január folyamán visszatérítik.

Forrás


Egy másik újévi koncert is elmaradt, sajnos, ezen az eseményen a zenészek nagyon is szívesen felléptek volna... Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel – december 25-én a Fekete-tengerbe zuhant két perccel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. Az orosz hatóságok szerint terrorcselekmény nem szerepel szerencsétlenség fő lehetséges okai között.


 

 

Szólj hozzá!


Divatbemutatók és világsztár DJ-k várják a közönséget a B My Lake-en

Divatbemutatók és világsztár DJ-k várják a...

Hat önálló divatbemutatóval, feltörekvő magyar tervezőkkel és a techno nemzetközi élvonalával tér vissza július 16. és 18. között a B My...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek azok az emberek, akik életükben nem jártak a...

Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Na, akkor elmegyünk Dura Duran koncertre, eldalolgatunk másfél-két órán keresztül, azt' kész, semmi extra... Egy kis Rio, egy kis Hungry Like the Wolf, majd mindenki elégedetten hazamegy azzal, hogy látott egy számára fontos zenekart a múltból. Aztán a zenekar csípőből felülírta az egészet, és kiderült, hogy ez a megközelítés ...
Új koncertek