Tina Turner mindig magas sarkúban lépett fel – csajos kiállítás a Műcsarnokban

2017/09/15  ·     ·  koncert.hu, MTI

Különféle anyagokból, bőrből, régi szőnyegből, nyúlszőrből, medúzából vagy kőből készült cipő és 3 D-vel nyomtatott koncepciócipő is látható a hágai Virtuális Cipő Múzeum (Virtual Shoe Museum) kiállításán, amely Cipőmágia - Experimentális cipődizájn címmel csütörtöktől látható Budapesten a Műcsarnokban.

Tina Turner mindig magas sarkúban lépett fel – csajos kiállítás a Műcsarnokban

A tárlaton 24, többek között holland, cseh, lengyel, japán, görög, brit, osztrák, norvég és három magyar művész alkotásait mutatják be október 22-ig.

Peter Popps Ring című installációja.(MTI Fotó)

Nem hordható cipőket, inkább cipőszobrokat láthat a közönség a művészeti, experimentális jelegű bemutatón - hangsúlyozta Mayer Marianne, a tárlat magyar szervezője, kiemelve: a hágai Virtuális Cipő Múzeum adatbázisa több száz tervező művét vonultatja fel és jól dokumentálja az alkotók kísérleteit is. A tárlaton különleges formákkal és anyagokkal találkozhatnak az érdeklődők.

"A cipő, mindannyiunk számára, de különösen a nők számára egy ikonikus kellék, több mint egy ruhadarab" - mutatott rá, hozzátéve: a lábbelikhez sok konnotáció és történet társítható. Példaként említette Tina Turner énekesnőt, aki magas sarkú cipőben járt-kelt a színpadon, vagy Janis Joplint, aki a koncerteken magas sarkú papucsát egy idő után a közönség közé rúgta. De a jelenkor sztárja, Lady Gaga is nagyon híres a cipőiről és a kiállító cipőtervezők közül nem egynek a megrendelője is volt – tette hozzá.

Liza Snook, a hágai Virtuális Cipő Múzeum alapítója, a kiállítás kurátora felidézte: négyéves korában szeretett bele a cipőkbe, édesanyja rendszeresen magas sarkú cipőket hordott. Grafikai tervezést tanult és nagyjából húszéves korától kezdte el gyűjteni a különféle cipős témájú könyveket Andy Warholtól és más művészektől. Sokat utazott, Indiából vagy Tibetből is több cipőt szerzett be. Először szín, anyag vagy minta szerint kezdte el csoportosítani őket, később létrehozott egy weboldalt, majd nekiállt a kiállítások szervezésének.

A tárlat magyar alkotói Paulovics Dóra Ivonn, aki idén végzett a MOME cipőtervező tanszékén, valamint Tóth-Kern Enikő és Káldy Júlia.

Tina Turner, cipő, cipőkiállítás, Műcsarnok, Janis Joplin, Lady Gaga

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek