Tommy Ramone emléktáblát kapott Budapesten

2016/10/04  ·     ·  koncert.hu, MTI

Tommy Ramone (Erdélyi Tamás), a legendás amerikai punkzenekar, a Ramones egykori dobosa tiszteletére pénteken emléktáblát avattak szülőházánál, a budapesti Bajcsy-Zsilinszky út 36-38., a Toldi mozi bejáratánál.

Tommy Ramone emléktáblát kapott Budapesten

A magyar fővárosban született zenész 1974 és 1978 között volt a Ramones dobosa. Hétéves korában, az 1956 októberét követő megtorlások miatt kellett szüleivel elhagynia Magyarországot, az emléktáblát a forradalom 60. évfordulója alkalmából is állították.

"Az avatóünnepségen igyekeztünk rövidek lenni, senki nem beszélt többet, mint egy átlagos Ramones-szám hossza, azaz 2 perc és 20 másodperc. Felolvastam a Ramones egykori turnémenedzsere, a zenekarról néhány éve könyvet megjelentetett Monte A. Melnick nekünk írt levelét, és néhány szóban megemlékezett Tommyról Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi polgármester, valamint Nagy Feró is, hiszen 1978-ban először a Beatrice játszott Ramones-számot Magyarországon" – mondta Pálinkás Szűcs Róbert rádiós újságíró, az esemény kezdeményezője az MTI-nek.

A magyar és angol nyelvű emléktábla szövege kitér arra, hogy Tommy Ramone az egyetlen Magyarországon született zenész, aki bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Az emléktábla tetején a Ramones első lemeze, az 1976-ban született cím nélküli anyag borítója is látható.

Pálinkás Szűcs Róbert felidézte, hogy két évvel ezelőtt, nem sokkal Tommy Ramone halálát követően még szabálysértési eljárás indult ellene, amikor a zenész szülőházára a figyelmet felhívó feliratot filccel a falra véste.

"Idén nyáron keresett meg Nyitrai Zsolt és Szentgyörgyvölgyi Péter, hogy szeretnék, ha az emléktábla megvalósulna. Ennek eredményeként az V. kerület elkészítette az emléktáblát. Számomra azért fontos ez a nap, mert amit Erdélyi és a Ramones képviselt, az a zene legfontosabb gondolata. Vagyis nem az a fontos, hogy nagyon jól tudj zenélni, de attól leszel zenész, ha annak gondolod magad, még akkor is, ha csak három akkordot tudsz játszani" – hangsúlyozta Pálinkás Szűcs Róbert.

A New York-i Ramones a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású zenekara. A nyers, lecsupaszított, kétperces számokat produkáló punk-rock csapat 1974 és 1996 között 2293 koncertet adott, és számos olyan felvételt készített, amely a könnyűzene történetének fontos része: ilyen például a Blitzkrieg Bop, az I Wanna Be Sedated, a Rock 'n' Roll High School vagy a Psycho Therapy.

A zenekar alapítói közül ma már senki nem él: az alkohollal és kábítószerrel átitatott történet áldozatai közül Joey, az énekes 2001-ben, Dee Dee, a basszusgitáros 2002-ben, Johnny, a gitáros 2004-ben, Tommy tavalyelőtt hunyt el. A 63 éves Marky Ramone (Marc Steven Bell), aki 1978 és 1983, majd 1987 és 1996 között volt az együttes dobosa, tavaly és idén is fellépett zenekarával Budapesten.

Fotó: MTI


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek