Toto 40 – európai turnéra indul a zenekar

2017/12/28  ·     ·  Juhász Vali

40 éves születésnapját ünnepli a Toto zenekar, és ennek alkalmából 2018-ban európai turnéra indulnak.

Fotó: marcocomettophoto.com

Az amerikai progresszív rockbanda 1977-ben alakult, azóta eladtak 40 millió lemezt világszerte. Fénykorukat a nyolcvanas években élték, akkor keletkeztek azok az ikonikus slágerek, amelyeket mindannyian ismerünk: az Africa, a Hold the line, a Rosanna és a többiek. Ugyan eltelt sok-sok év azóta, a Toto fellépései még manapság is élményszámba mennek, leginkább a hangulat miatt, amit a koncertjeiken jellemző. És hát a harmóniák, amiket énekelnek, még mindig megdobogtatják a rajongók szívét.

Steve Lukather és többszörös Grammy-díjas zenekara 2018-ban indul el a 40. évfordulót ünneplő turnéra, körbejárják egész Európát. Budapestre nem jutnak el, de a környező országok nagyvárosai sorra kerülnek.

A koncertsorozat február 11.-én kezdődik Helsinkiben, de sorra kerül Tallin, Stockholm, Oslo, Koppenhága, Hamburg, Düsseldorf, München, Berlin, Lipcse, Prága, Krakkó, Bécs, Szófia, Szkopje, Prága, Zágráb, Milánó, Zürich, Stuttgart, Amszterdam, Brüsszel, Genf, Bologna, Marseilles, Toulouse, Lyon, Párizs, London, Manchester, Dublin, Glasgow, Belfast - tehát körbelövöldöznek minket. Pedig Magyarországon is sokan szeretik őket, de a jegyárak nem annyira borsosak, úgyhogy aki látni akarja őket, ellátogathat valamelyik szomszédos országba.


40 Trips around the Sun

Toto celebrates their 40th birthday and on this occasion they will start a European tour in 2018.

The American progressive rock band was founded in 1977 and since then they sold 40 million records worldwide. Their golden ages were lived in the eighties, with the iconic hits that we all know: Africa, Hold the line, Rosanna and the others. Although many years have passed since then, the performances of Toto are still gaining momentums, mostly because of the mood they have at their concerts. And the harmony they sing are still knocking the hearts of fans.

Steve Lukather and his multiple Grammy Award-winning band will enter the 40th anniversary celebration tour in February, 2018 and will go around Europe. They will not arrive in Budapest, but the big cities in neighboring countries are on the way.

The tour will start in Helsinki on February 11, but it will be scheduled to take place in Tallinn, Stockholm, Oslo, Copenhagen, Hamburg, Dusseldorf, Munich, Berlin, Leipzig, Prague, Krakow, Vienna, Sofia, Skopje, Prague, Zagreb, Milan, Zurich, Stuttgart , Amsterdam, Brussels, Geneva, Bologna, Marseilles, Toulouse, Lyon, Paris, London, Manchester, Dublin, Glasgow and Belfast. But many people love them in Hungary too, and the ticket prices are not so expensive so anyone who wants to see them can visit some neighboring country.

Toto, turné, évforduló

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek