Valakinek nagyon fontos Dawid Bowie

2018/09/12  ·     ·  koncert.hu, MTI

David Bowie első ismert stúdiófelvétele a becsült ár négyszereséért, csaknem 40 ezer fontért (14,5 millió forintért) kelt el a brit Newton-le-Willows-ban tartott aukción.

Valakinek nagyon fontos Dawid Bowie

Az 1963-as demófelvételen hallható a 16 éves Bowie – akkor még David Jones néven – első együttesében, a The Konradsban. A zenekart visszautasította a Decca lemezkiadó cég, a felvételt, melyen Bowie az I Never Dreamed című dalt énekli, sohasem adták ki - írja honlapján a The Telegraph. A következő hónapokban Bowie kilépett a zenekarból, de karrierje hat évvel később beindult a Space Oddity című dalával.

A kedden tartott árverésen 39 360 fontért vásárolta meg a felvételt egy tengerentúli gyűjtő. Árát korábban 10 ezer fontra becsülték. Az Omega Aukciósház igazgatója, Karen Fairweather szerint "őrületes licitharc" folyt.

Az árverésen értékesítettek olyan rajzokat is, melyeket Bowie készített, amikor még a The Konrads tagja volt. Fényképekkel és a zenekar dokumentumaival együtt 17 130 fontért keltek el ezek a képek.

A felvételt és a tárgyakat a The Konrads egykori dobosa és menedzsere, David Hadfield találta meg.

Bowie a zenekar szaxofonosa volt, de úgy döntöttek, ő énekelje a dalt.

"Davidnek ekkor még nem állt szándékában énekessé válni, szívvel-lélekkel azon volt, hogy világklasszis szaxofonos legyen" - fogalmazott Hadfield. Ügynökük, Eric Easton, aki a Rolling Stones menedzsere is volt, arra kérte a tagokat, csináljanak egy demót, hogy meghallgatást szerezzen nekik a Deccánál.

"Így ez lett a legelső, 55 évvel ezelőtti felvétel, amelyen David Jones (Bowie) énekel. Nem létezik más demófelvétel, melyen David énekel" - mondta Hadfield.

"A Decca ekkor visszautasított minket, de amikor később, még abban az évben adtak lehetőséget a meghallgatásra, Roger Ferris volt az énekes, David a háttérszólamokat énekelte" - tette hozzá.

David Bowie 2016 januárjában, 69. születésnapja után két nappal hunyt el.

David Bowie, The Konrads, árverés, demofelvétel

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek