Vérfrissítés a Mobilmániánál – lemezbemutató a Barba Negrában

2017/10/12  ·     ·  koncert.hu

A 2008-ban alakult MOBILMÁNIA vérfrissítésen esett át az elmúlt hónapokban. Új albumuk, a Vándorvér már az új felállásban készült, Gamsz Árpád énekessel, a visszatért Donászy Tibor dobossal és Nusser Ernő gitárossal. Az album október 13-án jelenik meg. A kiadás másnapján, október 14-én pedig lemezbemutató koncert lesz a Barba Negrában.

Fotó: Zeffer András/ FB
Fotó: Zeffer András/ FB

A Vándorvér album szövegeit az egyik legkeresettebb és legnépszerűbb magyar szövegíró, Horváth Attila jegyzi, aki többek között olyan bandákkal dolgozott együtt, mint a Piramis, a Korál vagy az Ómen.



A most 10 éves, Fonogram díjas MOBILMÁNIA 2018. január 6-án az Arénában ad nagykoncertet, ahol az eddig megjelent lemezeinek zenei anyagából, több vendéggel, szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve. A program szerint egykori énekesükről, a 2008-ban elhunyt Tunyogi Péterről is különleges módon emlékeznek meg.

Az est másik felében Vikidál Gyula 70 éves életműkoncertjét tartják. A Liszt Ferenc-díjas színművész - énekes és vendégei előadásában hallható válogatás a művész több mint 50 éves pályafutása alatt született, személyisége által ismerté vált rockoperák, musicalek előadásaiból és a nevéhez kötődő, maradandót alkotó, országosan ismert zenekarok repertoárjából.

Ezen az estén az Arénában Zeffer András billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legfontosabb zenekarai is színpadra lépnek, vendégekkel és eredeti tagokkal.
 
A MOBILMÁNIA új albumának rádiós dalpremierje pénteken lesz a Rádió Rock reggeli műsorában, nyolc órától.

 

Mobilmánia, Horváth Attila, Vándorvér, új album, koncert, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Balatoni utcazenei turnéra indul a hétvégén a 30y

Balatoni utcazenei turnéra indul a hétvégén a 30y

"...a kultkikötősökkel karöltve néhány nap alatt körbejárjuk a balatont, kiugrálunk a turnébuszból, előszedjük a hangszereinket, játszunk egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

10 híresség, akiknek a ma este az A38-on fellépő Kat Von D készített tetoválást

Kat Von D, azaz Katherine von Drachenberg, amerikai tetoválóművész a Miami Ink és a LA Ink című műsorokból vált világhírűvé. Pályafutása során számos híres zenésznek készített tetoválást.

Green Day-deluxe: hét újdonsággal bővült a Saviors

A Billie Joe Armstrong, Mike Dirnt és Tré Cool alkotta Green Day újraizzította tizennegyedik stúdióalbumát, a 'Saviors'-t egy vadonatúj deluxe verzióval, mely már nálunk is – különböző CD és vinyl formátumokban – kapható.
Új koncertek