’Sweet Home' Special by Random Trip

2017/10/03  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Pörögnek mostanában a jótékonysági bulik, és szerencsére egyre több hazai sztár gondolja úgy, hogy érdemes a nevét, és egyéb képességeit adnia egy-egy ilyen rendezvényhez. Ezúttal az egyik legaktívabb szervezet, a Budapest Bike Maffia 'Sweet Home' projektjére gyűjtenek a méltán népszerű Random Trip szereplői.

’Sweet Home' Special by Random Trip

A „Sweet home” a Budapest Bike Maffia rászoruló családokat segítő programja. Egy olyan kreatív társadalmi projekt, melynek keretében hónapról hónapra egy-egy család életkörülményein segítenek szakemberekkel és önkéntes segítők bevonásával. A program keretében az első szerencsés család augusztusban már birtokba is vehette a teljesen felújított lakást, így jöhet a következő állomás.

Ehhez nyújthattok segítséget, ha október 10-én ellátogattok az A38 Hajó hagyományos keddi Random Trip bulijára.

A Random Trip a főváros legmenőbb improvizatív koncertsorozata, ahol tulajdonképpen eltűnnek a műfaji határok. Keveredik itt a jazz, a soul és a freestyle rögtönzése, a hazai zenei élet ismert zenészeivel, énekeseivel, MC-ivel, DJ-ivel. Az ötlet még 2008 végén születtet Delov Jávor fejében, és azóta egyre népszerűbb a közönség köreiben. Eleinte kis klubokban léptek fel, de a koncertsorozat hamar kinőtte magát, és mára rendszeres vendégei a legnépszerűbb hazai fesztiváloknak is. Ami különlegessé és megismételhetetlenné teszi a klubestet az az, hogy a zeneszámok teljes egészében a színpadon születnek. A Random Trip meghatározó szereplőinek köszönhetően idén nyáron jelent meg a csapat első albuma Zenehíd címmel, amit a Budapest Parkban mutattak meg először a több mint 6000 fős közönségnek.

Az október 10-ei est teljes bevételét a Budapest Bike Maffia 'Sweet Home' projektjének támogatására ajánlják fel a zenészek.

Akik már biztosan ott lesznek: Lábas Viki (Margaret Island), Wolfie (Punnany Massif), Járai Márk (Halott Pénz), Heincz Gábor ’Biga’ és a két alapító tag, Delov Jávor és DJ Q-Cee (Vinyl Warriorz). És a lista még nem teljes!

Random Trip, Budapest Bike Maffia, Járai Márk, Wolfie, Lábas Viki, Heincz Gábor 'Biga', Delov Jávor

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek