Minden hónapra jut egy buli –pörögnek a CSTP-s zenekarok

2017/09/18  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

Nem tétlenkednek a CSTP által támogatott zenekarok. Minden hónapra jut egy-egy buli szinte mindannyiuknak.

Fotó: Koalabell
Fotó: Koalabell

Szeptember 22.-én a 2015-ben alakult Yes Yes trió a Gödörben lép fel. A külön-külön is sikeres zenei pályafutást bejárt Szabó Ádám, Katona Tamás és Vereb Márk a színpadok meghódítása előtt a stúdiót tették otthonukká: alig egy év alatt összecsiszolódtak, megszületett a downtempo, electro chill és drum and bassből ötvözött egyedi hangzásuk, 2016 augusztusában pedig megjelent első EP-jük, a Pollyanna. Ezen az estén egy új dalt is bemutatnak majd.

 

23.-án a nemrég újranyitott, megújult Robotban (Akácfa utca 49.) zenél a Baron Mantis a Tündérvese zenekarral, vendégük pedig a Polvere. A Baron Mantis - akiknek védjegye: pop-sensibility, garage-attitűd a halhatatlan rockkal mint összetartó cementtel - 2014-ben adták ki a Lure EP-t. 2015-től pedig játszottak az Ivan and the Parazol, a Vad Fruttik, a Supernem és az Anna and the Barbies előzenekaraként, álltak a Barba Negra színpadán, a Szigeten, a SZIN-en – sőt, oldalkocsis motorosfesztiválon is, év végére pedig megjelent az első nagylemez, a Vis-á-vis.

 

27.-én a Kuplungban Hangácsi Márton szórakoztat minket, aki néhány zenekaros és utcazenészként eltöltött év után ma már csak szólóban játszik, a koncertek viszont túlmutatnak a megszokott egyszemélyes, akusztikus előadásokon.
A dalok modern átgondolásban, gazdagabb hangszerelésben (elektromos gitár, loop pedál, sample pad) kerülnek színpadra. A két kislemez (Other Lovers, Right In Front Of Me) után Marci első nagylemeze májusban jelent meg, My True Fairy Tale címmel. Vendége az animo zenekar, akik egy két fiúból és egy lányból álló formáció.

28.-án lesz a Fuck Cancer című rendezvény a Dürerben, ahol (számos más zenekar mellett) a KIES is zenél. A kecskeméti KIES 2015 márciusában állt össze: az alapító tagok más, korábban megszűnt zenekarokban szerzett tapasztalatok után találtak egymásra. A halhatatlan rockot grunge-elemekkel vadítják, életigenlő habitusukkal felturbózott zenéjükkel lehengerlik a közönséget. Az Ez még csak a kezdet kislemez 2015-ben, a Kaland az élet nagylemez idén szeptemberben látott napvilágor. A srácok turnéztak a FISH-sel, bemutatkoztak fesztiválokon (Fishing on orfű, Malom fesztivál), és álltak az A38 színpadán az AWS-sel. Mottó: „Nem rinyálni, csinálni!”

Aki másra vágyik, aznap este betérhet a Belvárosban a Kupiba (értsd: Kuplung) a Koalabell bulijára. Ők 2009. március 28-án alakultak Érdligeten, azóta is változatlan felállásban zenélnek együtt. Az első klipjük 2015 április végén készült el a ‘Heaven’s Everywhere’ című számunkhoz, ezt a dalukat több rádió is játszotta már. 2017 márciusában megjelent első lemezük, 42 címmel.

Mozgalmas szeptember végét mindenkinek!

 

 

Cseh Tamás Program, CSTP, Yes Yes, Baron Mantis, Tündérvese, Hangácsi Márton, KIES, Koalabell

 

 

Szólj hozzá!


27 év után otthagyja a Pearl Jam-et Matt Cameron dobos

27 év után otthagyja a Pearl Jam-et Matt Cameron dobos

Mi mondtuk már, hogy a dobosoknak valami egészen turbulens éve van... (linkek a cikk végén). Ami a mostani hírt illeti: a 62 éves Cameron (a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

A Black Sabbath búcsúkoncertje egyszerre volt koronázás és könnyes búcsú

2025. július 5-én Birminghamben, a Villa Park stadionban tartotta meg utolsó koncertjét a heavy metal alapkövét lerakó (mit lerakó: bebetonozó...) Black Sabbath. A „Back to the Beginning” címet viselő esemény méltó zárása volt a banda több mint öt évtizedes pályafutásának: nemcsak Ozzy Osbourne, Tony Iommi, Geezer Butler és a...

Hol van már az ezüst Madonna... Itt!

2025. július 25-én lát napvilágot Madonna (66) következő albuma, a Veronica Electronica. Az anyag eredetileg az 1998-as Ray of Light remixlemezének készült, de a Ray of Light globális sikere – 16 millió eladott példány és négy Grammy-díj – miatt a projekt háttérbe szorult.
Új koncertek