A$AP Rocky mégsem jön a Szigetre – Kid Cudi ugrik be helyette

2025/07/07  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky – a lemondáshullám most a Szigetet is elérte. A szervezők gyorsan léptek: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz.

Fotó: Kid Cudi

Sem A$AP Rocky, sem menedzsmentje nem adott ki részletes hivatalos indoklást a lemondások kapcsán. Nem érkezett hír arról, hogy egészségügyi probléma, logisztikai nehézség vagy egyéb konkrét ok állna a háttérben – a közleményekben semmi ilyet nem említettek. Minden érintett fesztivál a “vis maior” jellegű indokra hivatkozott, és csak a lemondás tényét erősítette meg.

A rajongói fórumokon és a közösségi médiában többen frusztrációjukat fejezték ki. Volt, aki felrótta, hogy A$AP Rocky korábban is hajlamos volt fesztiválfellépéseken rövid, improvizatív („snippet”) show-kat adni vagy elkésve színpadra lépni, és attól tartottak, hogy ezúttal egyáltalán nem fog megjelenni – ami be is igazolódott néhány helyszínen.

Ugyanakkor sokan találgatni kezdék a lemondások okát. Az egyik legszélesebb körben elfogadott vélemény az, hogy személyes ok – nevezetesen családi esemény – állhat a háttérben. A sajtóértesülések szerint A$AP Rocky párja, Rihanna a harmadik gyermeküket várja, és a baba születése éppen az augusztusi időszakra eshet. A jelenlegi információk alapján a rapper továbbra is vállal néhány más nyári fellépést (pl. egyes júliusi fesztiválokat), de az augusztusi európai dátumainak jelentős részét visszamondta.

Úgy tűnik, a családdal nincs túl nagy szerencsénk...

Rihanna csütörtököt mondott

 

Don't Be Dumb... (Ne légy hülye)  címmel amúgy hamarosan megjelenik az amerikai rapper negyedik stúdióalbuma, pár napja ezt küldte hozzá mutatóba:

 

Kid Kudi amúgy nem csak a Szigeten, de a Rock en Seine fesztiválon is beugrik helyette, a Pukkelpopon Macklemore vállalta el a fellépést, a Lowlands még nem találta meg a tökéletes helyettest.

Cudi polgári neve Scott Ramon Seguro Mescudi, ami azért érdekes, mert Cudi volt az első zenei inspiráció Travis Scott (Jacques Bermon Webster) számára, aki tiszteletből vette fel a Scott nevet művésznevében, mindig nagy rajongója volt Kid Cudinak, és úgy tekint rá, mint egy igazi "szuperhősre".

Cudi az amerikai hiphop és R&B-kultúra egyik legérdekesebb jelensége, egy igazi zenei divatdiktátor. 2008-ban robbant be a zenei színtérre, és gyorsan felkapaszkodott a Billboard listák élére debütáló albumával, a Man on the Moon: The End of Day című anyaggal, ami dupla platinalemez minősítést kapott. Pályafutása során több sikeres albumot adott ki több mint 22 millió eladott példányban és bezsebelt két Grammy-t is. A legfrissebb hírek szerint Cudi új albumot készít, amelynek első kislemeze Neverland címmel jelent meg idén májusban. A Grave lesz a következő kislemeze, amely július 11-én jelenik meg egy Sam Bayer által rendezett videoklippel együtt.

 

Sziget 2025, A$AP Rocky, Kid Cudi

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek