10 dolog, amit érdemes tudni a Madách Színház új musical-jéről

2018/09/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2018. szeptember 21-22-23-án mutatják be a Madách új szuperprodukcióját, a Rocksuli című musicalt.

10 dolog, amit érdemes tudni a Madách Színház új musical-jéről

1. A Rocksuli az azonos című, Jack Black főszereplésével, 2003-ban nagy sikert aratott film nyomán készült.

2. A főhőst, Dewey Finnt  – aki saját magára rockistenként gondol – senki sem kapja el, amikor a nézők közé veti magát egy koncerten – a bandája is kirúgja a zenekarból. A kérójából is kiáll a rúdja, mert több havi bérrel lóg Ned nevű haverjának. Dewey ezért helyettesítő tanári állást vállal Ned iskolájában...

3. A film forgatókönyvéből Julian Fellowes, a népszerű Downton Abbey című sorozat atyja írta a musical szövegkönyvét. A dalszövegeket Glenn Slater szerezte, aki a Kis Hableány, illetve a Love Never Dies dalszövegeit is írta.

4. Andrew Lloyd Webber musicalje 2015 decemberében debütált a Broadwayn, majdnem egy évvel később pedig a londoni West Enden.

5. A musical szinte teljes zenéjét Andrew Lloyd Webber szerezte, szemben a filmmel, amely a kor nagy rockslágereit (Cream, The Who, Led Zeppelin, T Rex and The Black Keys) tartalmazta.

6. A Rocksuli színrevitelének jogát közvetlenül a londoni bemutató után nyerte el a Madách Színház, a kontinensen először itt fogják játszani a musicalt.

7. Úgynevezett non-replica változat készült, ami azt jelenti, hogy a musical szerzői nem ragaszkodnak az eredeti változat tökéletes lemásolásához.

8. A színház által közzétett videó alapján komoly zúzás várható, a zenészek átlagéletkora pedig kb. 12 év :)

 

9. A zenés darabot Szirtes Tamás rendezi, zenei vezetője Kocsák Tibor,  a főszerepet pedig megosztva játssza Borbély Richárd, Serbán Attila és Szemenyei János.

10. A Rocksuli premierjéhez kapcsolódóan Rockfesztivált is szervez a Madách Színház. A legnépszerűbb rockbandák, fiatal zenészek és ma már legendás előadók vesznek részt a sokszínű programsorozatban, amelynek egyik előadásáról itt számoltunk be és ebben a cikkben van a részletes program is.

Forrás: Madách Színház

 

Madách Rockfesztivál, Rocksuli, musical, Andrew Lloyd Webber

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek