10 évig készült a hiperkarma legújabb dala – klip is is jár hozzá

2021/08/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

21 éve állt először színpadra állt a hiperkarma. A hazai alternatív zene egyik legnagyobb hatású zenekara a jeles alkalomból egy vadonatúj dallal, illetve egy hozzá készült klippel jelentkezik, augusztus 12-én pedig születésnapi koncertet adnak a Budapest Parkban, ahol élőben is felcsendül A Falon Túl.

10 évig készült a hiperkarma legújabb dala – klip is is jár hozzá

“Ez volt mind közül az első, a legszebb nyár” - emlékszik vissza a több mint két évtizeddel ezelőtti kezdetekre a hiperkarma frontembere, Bérczesi Robi. De nem csak a zenekar, hanem új daluk is rendkívül hosszú és kacskaringós utat járt be, A Falon Túl című szerzeményük története ugyanis tíz évvel ezelőtt indult. Az évek során rengeteg tempó- és szerkezeti váltáson esett át, mire elnyerte a mai, végső formáját. Abból a szempontból is különlegesnek számít, hogy itt az énekdallam lett készen elsőnek. Erről Bérczesi a következőképp mesél:

“Ez a nehezebbik módja a szövegírásnak, hiszen egy megírt dallam ritmusára írni jóval kevesebb szabadságot enged a szövegírónak. Sőt, sokáig valamiért úgy volt, hogy ennek a dalnak angol szövege lesz, amiről aztán letettem. 'Another caravan is walking through another storm' - ez volt a refrén kezdő sora. Aztán az évek során összegyűlt hozzá kb. háromszor annyi szöveg, mint amennyi elfér a dalban, és ezekből ollóztam végül össze a végső változatot. A dalszövegtől nekem olyan érzésem van, mint amikor valaki fekszik a pszichiáternél a díványon, becsukja a szemét, és elkezd beszélni arról, amit a fejében lát.”

 

A Falon Túlhoz készült egy kisfilm  Bérczesi ötödik saját rendezésű videója. Olyan klipet szeretett volna, ami pörgős, tőle kicsit szokatlan, és amiben végig a kamerába énekelve adja elő a dalt, hiszen az pont erről szól: egy szusszanás szünet sincsen benne, se szólók, se intró, se semmilyen más "szakmai rész", csak szöveg végig – csak hangulat van és mondandó, mert ahogy fogalmaz, neki ez az egész 100%-ban a dalról szól.

 “Mindig is ódzkodtam attól, hogy szerepeljek a dalaim klipjeiben, mivel nem igazán érzek magamban színészi tehetséget. De a józanodásommal együtt ez a dolog is megváltozott, és úgy döntöttem, hogy ezentúl igenis kiállok a dalaim mellett, és odateszem melléjük az arcomat is” – meséli.

 

A hiperkarma legutóbb 2019-ben jelentkezett lemezzel, a jövőben azonban szakítanak az albumformátummal, ezért kizárólag single kiadványokra számíthat tőlük a közönség. Ezek közül a legfrissebb eza  fenti, amit élőben is meghallgathatunk az idei nyár legnagyobb szabású, születésnapi hiperkarma koncertjén, augusztus 12-én a Budapest Parkban, ahol a vendég a Kaukázus lesz.

hiperkarma, születésnap, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Laurie Anderson üzenetet küld 2114-be – de vajon melyik zenésztől olvasnánk még levelet a jövőben?

Laurie Anderson ír egy művet, amelyet mi már nagy valószínűséggel soha nem olvashatunk el. A kéziratot ugyanis csak 2114-ben bontják fel egy norvég művészeti projekt részeként. Első hallásra ennek nem sok köze van a zenéhez, Anderson személye azonban rögtön más megvilágításba helyezi a történetet.

Negyven év, ugyanaz a medveverem – Budapestre jön a The Mission

Negyven évvel a megalakulása után ismét Budapesten koncertezik a The Mission: a brit goth rock és posztpunk egyik meghatározó zenekara 2027. május 9-én lép fel a Dürer Kertben. Wayne Husseyék ráadásul hosszú lemezszünet után új albummal is készülnek, így a Wasteland, a Severina vagy a Deliverance mellett jó eséllyel már friss...
Új koncertek