16 év után egyetlen koncertre összeáll a zenekar

2018/05/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2019-ben 17 év szünet után egyetlen önálló koncert erejéig újra színpadra áll az idén decemberben 25 éves, kultikus doom metal banda, a Mood.

16 év után egyetlen koncertre összeáll a zenekar

"Az elmúlt 16 évben már jó néhányszor felmerült annak az ötlete, hogy jöjjünk össze, leginkább mások szorgalmazták. Volt, hogy egészen közel jutottunk a megvalósításhoz, de aztán mégsem realizálódott. Most viszont, azzal, hogy december 18-án lesz 25 éve annak, hogy a Mood megalakult, úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő alkalom arra, hogy tisztelettel emlékezzünk meg az elhunytról, és legalább a tetszhalál állapotába hozzuk vissza, egy időre.Így aztán 17 év után, jövő év elején színpadra áll a Mood. Egyetlen önálló hazai koncertről van szó, amennyiben viszont olyan lehetőség adódna, elsősorban külföldön, amely annak idején, mivel nem léteztek még tematikus fesztiválok, nem is merülhetett fel még lehetőségként sem a zenekar számára, azzal természetesen élni szeretnénk. Néhány hónapot szánunk erre, azután lezárul a történet, ez a terv.Nagy örömmel térünk vissza... egy időre.
Raise the flag of doom high ! \m/\m/

Sanyi / Kolos / Gábor / Balázs / Tamás"

A január 4-i koncert alkalmából újra elérhetők lesznek a Mood albumok, a Barba Negrás buliról pedig koncertfelvétel is készül.


 

 

Szólj hozzá!


Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor most szombaton (április 20.).

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.
Új koncertek