1986 óta léteznek – először ad koncertet nálunk a Pixies

2019/12/03  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Újabb legendás csapat teszi tiszteletét jövőre a Budapest Parkban. Bár még messzinek tűnik a dátum, de érdemes már most feljegyezni, hogy 2020. szeptember 2-án először ad koncertet hazánkban a Pixies!

Pixies

A Pixies története valahol ott kezdődött, hogy Charles Thompson IV Puerto Rico-i cserediákprogramjáról visszatérve Bostonba kicsapatta magát a suliból, majd 1986 januárjában felvette a Black Francis nevet, és meggyőzte egykori egyetemi szobatársát, Joey Santiagót, hogy alapítsanak zenekart. Egy hirdetésben kerestek basszusgitárost, amire Kim Deal volt az egyetlen jelentkező – ő pedig beajánlotta David Lovering dobost, akivel a saját lagziján találkozott. Így indult el tehát a grunge-szcénát és az underground gitárzenét évtizedekre meghatározó zenekar története.

A vallásos neveltetésű Francis fogta a mitológia, a spanyol kultúra és a kegyetlen bibliai történetek iránti érdeklődését, és hátborzongató, mégis fülbemászó punk dallamokká gyúrta össze őket – valahogy így született meg Surfer Rosa (1988) és Doolittle (1989) című lemezük. Az előbbin kapott helyet a kislemezként sosem kiadott, mégis a zenekar legkultikusabb slágerének számító Where Is My Mind?, amely a Harcosok Klubja című film vége főcímdalaként lehet ismerős a legtöbbek számára. De a Doolittle lemezen is volt sláger, például a Monkey Gone to Heaven, ami a Billboard modern rock listájának top 10-ébe is bekerült.

1990-ben Dealt kivéve mindannyian Los Angelesbe költöztek, ahol Bossanova című lemezüket rögzítették. Érdekes, hogy míg Amerikában mérsékelt sikereket értek el vele, úgy Angliában az eladási listák élmezőnyébe került. Hiába vált a Pixies ekkorra már meghatározó, korszakalkotó indie rock óriássá, az 1991-es Trompe le Monde megjelenése után nem sokkal úgy döntöttek, vége a zenekarnak. 1993-ban tehát különvált a négyesfogat, és ki-ki saját szólókarrierjére koncentrált.

Több mint egy évtizeddel később, 2004 februárjában a zenekar bejelentette újjáalakulását, illetve soron következő turnéját, amire szinte perceken belül elkapkodták a rajongók a jegyeket – a londoni Brixton Academy 20 éves története során még sosem volt korábban példa ekkora rohamra, pedig a zenekar négy egymást követő este is fellépett a helyszínen. 2004-es Bam Thwok című visszatérő daluk azonnal a letöltési listák élén landolt, de mégsem volt akadályoktól mentes az előttük álló út. 2013-ban végül Kim Deal úgy döntött, távozik a zenekarból, így a várva-várt új lemez felvételeire Jeremy Dubs (Bunnies) ugrott be. Három EP-t jelentettek meg vadonatúj dalokkal, amiket végül 2014-es Indie Cindy című albumuk foglalt össze.

Deal helyére Kim Shattuck, majd később az azóta is bandatag Paz Lenchantin érkezett, aki olyan zenekarokban játszott korábban, mint A Perfect Circle vagy a Queens of the Stone Age. A Pixies tehát több mint két évtized kihagyás után új lemezével visszanyerte régi csillogását, azóta pedig két újabb anyagot (Head Carrier és Beneath the Eyrie) jelentettek meg – utóbbit ráadásul nemrégiben, 2019 őszén.

Az album a Pixies korai munkásságának határtalanságát és kalandvágyát idézi anélkül, hogy olyan érzésünk lenne, hogy ismétli őket. Ehelyett a zenekar olyan elemekkel kísérletezik, mint a new wave, a ragtime, a western pszichedelia vagy a doom rock. A lemezt egy különleges helyszínen, egy erdei templomban található stúdióban rögzítették. „Kicsit kísértetjárta volt a hely, akár a Blair Witch Projektet is forgathatták volna itt. Biztos vagyok abban, hogy egy ötödik zenekartag is volt velünk abban a templomban” – mondták el a lemez felvételeiről.

Tehát egy sejtelmes új anyag dalaival, illetve korszakalkotó, popkulturális alapműnek számító slágerekkel koncertezik karrierje történetében először Magyarországon a Pixies szeptember 2-án a Budapest Parkban!

Pixies, Budapest Park, koncert, 2020, New Beat, Where Is My Mind?, új album, Beneath the Eyrie, turné

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek