Az Őrölt Nők Ketrece

20 éve anyáznak – de Magyarországra most jönnek először

2025/03/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A kanadai alt-rock zenekar, a Mother Mother idén ünnepli 20. születésnapját. Ez alatt a két évtized alatt elkerülték Magyarországot – a zenekar első budapesti koncertjét az Akvárium Klubban adja július elsején.

20 éve anyáznak – de Magyarországra most jönnek először

Egészen őszinték leszünk: életünkben most hallottunk először róluk, de reméljük, olvasóink között azért jócskán akadnak, akik örülnek a hírnek, hogy a formáció júniusban jelenteti meg Nostalgia című, tizedik nagylemezét. Bocs, hogy az első kilencről lemaradtunk.

A Mother Mother a lemez felvezetéseként egy új dalt is kiadott:

A zenekart Ryan Guldemond (ének, gitár) hozta létre, és azóta is ő a fő dalszerző és frontember. A zenéjükre jellemzőek az erőteljes vokálharmóniák, kísérletező hangszerelések és változatos stílusjegyek, amelyek az indie rock, az alternatív rock és az art rock határán mozognak. Zenéjükre hatással voltak az alternatív rock és indie rock nagyjai, például a Pixies, a Modest Mouse vagy az Arcade Fire, de egyedi hangzásvilágot alakítottak ki a többszólamú énekek és a különleges szövegvilág révén.

A további tagok: Ryan Guldemond gitáros és énekes, Molly Guldemond és Jasmin Parkin énekes és billentyűs, Ali Siadat dobos és Mike Young basszusgitáros.

Fotó: Emily Bradshow

Megalakulásuk (2005) évében kiadták saját címadó debütáló albumukat Mother néven. Később Mother Mother-re változtatták a nevüket. A Touch Up (2007) után gyorsan népszerűvé váltak Kanadában és az Egyesült Államokban, az igazi áttörést azonban a 2010-es Eureka és a 2012-es The Sticks albumok hozták meg számukra. 2020-ban a Hayloft című számuk virálissá vált a TikTokon, ami rengeteg új rajongót hozott nekik, de a 2021-es Inside albumuk szintén nagy sikert aratott, és a zenekar azóta is aktívan turnézik.

 

Belehallgatva a zenéikbe – nem is tudjuk, hol voltunk eddig... :)

 

 

Mother Mother, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek