20 perc alatt képesek minden helyiséget fenekestül felforgatni...

2020/03/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Ők a belga punkok, akik október 6-án érkeznek a Dürer Kertbe. A Cocaine Piss vendége a The K. lesz.

20 perc alatt képesek minden helyiséget fenekestül felforgatni...

Ők azok, akik egyszerűen csak feltűnnek és mindent felkavarnak maguk körül, kaotikus káoszt hagyva maguk után zajos punk zenéjükkel, mindössze 20-25 perc leforgása alatt. Mintha a Dead Kennedys, a Bikini Kill és a Melt Banana mind egyszerre játszanának – alaposan beállva –, egészen addig, amíg a hely le nem vágja a biztosítékot és hirtelen vége nem támad a bulinak, miközben te felpörögve, eufóriában át nem ütnéd a falat. Csak úgy. szórakozásból...

Erre az energiára figyeltek fel a koncertszervezők és a sajtó is és lassan már nem csak Belgiumban és Hollandiában terjedt a hírük, de Európa több országában is. Hírük eljutott egy bizonyos Steve Albinihoz is (többek közt az amerikai Big Black punk csapat tagja), akivel a The Dancer és a Passionate And Tragic című lemezeiket is rögzítették. A banda szerint az, hogy az ő felsőjüket hordta Steve a World Series of Poker versenyen, nagyban hozzájárult a szerencséjéhez…

Mindenesetre a Cocaine Piss abban is élen jár, hogyan legyen sikeres bizonyos dolgokban, anélkül, hogy rosszarcok lennének. Bár a zenéjük provokatív, csúnya, piszkos és gonosz, valahogy az üzenet mégis mindig pozitív. A nemek egyenlősége az egyik fő ügyük, szövegeikben és videóikban is gyakran foglalkoznak a témával. Emellett arra is mindig figyelnek, hogy fiatal, tehetséges művészekkel kollaboráljanak, akikre felhívhatják a figyelmet.

 

Cocaine Piss, Belgium, punk, Dürer kert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek