30 év, 30 megálló, 30 számos szett – a Dürerben is

2019/05/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Helmet idén lesz 30 éves, ennek apropójából pedig Page Hamilton és bandája úgy döntöttek egy 30 állomásos európai, majd egy 30 megállós amerikai turnéval ünnepelnek, mindenhol egy 30 számos szettel. A bűvös 30-as buliból természetesen a frontember egyik kedvenc városa, Budapest sem maradhat ki, úgyhogy találkozzunk szeptember 24-én a Dürer Kertben.

30 év, 30 megálló, 30 számos szett – a Dürerben is

A kerek évfordulóra a zenekar sorra veszi teljes diszkográfiáját: a nyolc, kritikusok által is méltatott stúdió album dalai közül pont úgy lesznek számok, mint a ritkaságszámba menő régi EP-k és single-k közül, de néhány feldolgozás is előkerülhet. A Helmet úgy döntött, minden állomáson csak maguknak szeretnék a figyelmet, így előzenekar nélkül állnak színpadra.

Page Hamilton így nyilatkozott:

„Azt a napot tartom a Helmet kezdetének, amikor John, Peter és én meghallgattuk Henryt. 1989-et írtunk, azt hiszem május volt. Mindennél jobban szeretem játszani ezt a zenét a jelenlegi társaimmal, Kyle-al, Dannel és Dave-vel. Azért, hogy megünnepeljük, hogy 30 éve írunk dalokat és turnézunk, úgy döntöttünk 30 dalt fogunk eljátszani, 30 európai városban és további 30 amerikaiban. Reméljük mindannyiótokkal találkozunk!”

A csapat legutóbb tavaly nyáron tette tiszteletét nálunk a Dead To The World lemezével, most azonban a teljes eddigi életműből kapunk majd az arcunkba szeptember 24-én, a Dürer Kertben.

 

Helmet, turné, Dürer kert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek