4 év kihagyás után új James Blunt-album

2017/03/27  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

James Blunt új albuma 03.24-én jelent meg majdnem 4 év kihagyás után. A lemez 10 dalt tartalmaz, már elérhető spotify-on, és megvásárolható iTuneson.

4 év kihagyás után új James Blunt-album

A többször is Grammy-re jelölt énekes 2004-ben kezdte pályafutását a Back To Bedlam albummal, és annak első 2 single-jével (High, Wiseman), viszont csak 2005-ben futott be igazán a You’re beautiful-lal, amely az addig ismeretlen énekest egészen a UK Album Charts és a Billboard Hot 100 listák első helyére repítette.

James Bluntnak azóta megjelent még 3 albuma (All the Lost Souls; Some Kind of Trouble; Moon Landing), majd 4 év várakozás után a mai napon végre napvilágot látott a 4. nagylemeze is The Afterlove címmel.

A lemezt tavaly harangozta be év elején, majd decemberben ismét tett róla említést, twitterén azt írta ki: “Ha azt hitted, hogy 2016 egy rossz év volt- 2017-ben új lemezt adok ki”. Twitter profilja egyébként egy aranybánya, érdemes végigböngészni, általában jobban oltja saját magát, mint azok, akik utálják.

Zenéjével szokásához híven a romantikusabb vonalat képviseli, dalai most is főleg a szerelemről szólnak, de a dalszövegek szempontjából a twitteren is megmutatkozó saját magát cikiző stílust most sem fogta vissza, bár nyilván árnyaltabban jelenik meg az, hogy például tudja, hogy milyen sokaknak ellenszenves (People say the meanest things / Yeah I've been called a d*ck, I've been called so many things), vagy hogy mindenki csak a You’re Beautiful című dal miatt ismeri ("would have said you're beautiful but I’ve used that line before").

Legnagyobb változásként talán a zenei alapot tudnám megnevezni. Eddig az akusztikus-popos vonal volt rá jellemző, most maradt a pop, legalábbis a főleg gitár és zongora vezette régebbi albumokhoz képest jóval kevesebb a hangszer, és jóval több az elektronikus alap. A dalok kellemes hangulatúak, könnyedek, van 1-2 egészen slágergyanús is, de nekem emiatt első hallgatásra egy kicsit “tucat” érzésem volt. (Reggel óta már többször meghallgattam az egész albumot, és egyre jobban tetszik egyébként.)

Az albumon közreműködött Ryan Tedder (OneRepublic), Johnny McDaid (Snow Patrol), és Ed Sheeran is, utóbbi twitterén maga is reklámozta a ma megjelent albumot, valamint ők együtt indulnak majd turnézni is: Ed amerikai turnéján James Blunt lép fel majd előtte.

Az album számainak történetéről ő maga így vall (Forrás: Magneoton):

1.      Love Me Better

"Ezt a dalt Ryan Tedderrel írtam a londoni hotelszobájában. A kezdősorok azokra a támadásokra reflektálnak, amik a különböző közösségi felületeken érnek.. És elég kellemetlenek."
"A kedvenc sorom a számból: "Egy bár előtt állva láttalak meg – Mondtam volna, hogy gyönyörű vagy, de azt a sort már elhasználtam" – Ez egy olyan dolog, amivel folyamatosan viccelődök, és most végre egy dalban is elsüthettem!"

2.     Bartender

"Ezt a dalt Teddy Geigerrel és Danny Parkerrel írtam, akik Shawn Mendes "Stitches" című számát írták. "
"Az alkohol elég sok problémát megold, az egyedüli gond, hogy csak rövidtávon oldja meg őket."

3.     Lose My Number

"Ryan Tedder fantasztikus dalszerző és az elmúlt három lemez készítése alatt igazán kivételes munkakapcsolatot hoztunk létre. Összesen 3 óra alatt írtuk meg a Lose My Numbert, gondoltátok volna?"

4.     Don't Give Me Those Eyes

"Ez az egyik legerősebb dal a lemezen. Egy olyan helyzetről szól, amihez mindenki kötődik valamilyen szinten. Arról a fájdalomról, amikor valami nagyon jó az életünkben, de egyszerűen nem folytathatjuk az adott formában."

5.     Someone Singing Along

"Ez a szám arról szól, hogy hol vagyunk most, és hogy mi történik a világon körülöttünk. Amikor írtuk, úgy voltam vele, hogy ki kell mennie az amerikai választások előtt, de most úgy tűnik, ez nem volt szükséges. Most is van aktualitása."

6.     California

"Elég sokat mozgok LA-ben, két-három napokat szoktam ott maradni. Sokat dolgoztam már ott, szeretem azt a helyet."
"A dalban van egy kis sötétség is – olyan mint annak a Ryan Gosingos filmnek, a Drive-nak a zenéje. Nem olyan könnyed, mint a korábbi rádiós dalaim".

7.      Make Me Better

"Ed Sheeran nagyon gyorsan dolgozik, csak úgy szállnak a gondolatai, miközben ír, egészen olyan, mintha hozzád beszélne. Pont ez a gyorsaság és egyszerűség teszi zseniálissá."
"Ed énekel is a dalban, halljátok?"

8.     Time of Our Lives

"A Time of Our Lives-ot hárman írtunk, Ed, Ryan és én."
"Mindig megéri egy olyan dalt is írni, amit egy stadionra írsz és nem egy kis kocsmára – ez pontosan ilyen lett."

9.     Heartbeat

"Ez a szám egy kapcsolat végéről szól. Szólhatna a halálról is, ha belegondolok, hiszen a kettő ugyanaz sok tekintetben."
"A maga nemében a dal egy kapcsolat újraélesztése – azt a próbálkozást jeleníti meg, amikor életet próbálunk lehelni egy kapcsolatba, visszahozni a szívdobogást, de már túl késő és nem tudjuk."

10. Paradise

"A Paradise-t Amy Wadge-dzsel írtunk, ő is énekel a háttérben."
"A dal azt a felemelő és páratlan érzést dolgozza fel, amikor összejövünk valakivel. Nagyon vicces volt elkapni, megírni és visszaadni az adott pillanat spontaneitását – remélem, sikerült!"

Kapcsolódó írásaink:

Sírva vigadtunk – James Blunt az Arénában
James Blunt előtt lépett fel, most fog érettségizni!


Fotó: James Blunt FB


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek