Nos, arról buliról a koncert előtt némileg rosszhiszeműen azt írtam, hogy kissé nagy lesz ez a kabát, meg a koncertnek a Sportcsarnok, de aztán a közönség rám cáfolt, és a zenekar szerint telt ház, szerintem erős 2/3 ház volt, nekem már utóbbi is jócskán meghaladta a várakozásaimat. A koncertről írtunk is, aki lusta elolvasni, annak röviden annyit: remek volt.
Nos, most szombaton, április 7-én a Beatrice (ó, a Beatrice, legeslegjobb a Föld kerekén – mint Nagy Feró közönséghergelő mondókájából tudjuk, persze ő sem gondolta ezt egészen komolyan, nem véletlenül a Ricse játszott/játszik Ramones-t, és nem fordítva) foglalja el ugyanezt a színpadot a zenekar megalakításának 40 éves jubileuma alkalmából (ezt valószínűleg a rockos Ricse kezdeteitől számolják Feróék, mert hát Beatrice már a ’70-es évek elején is volt Csuka Mónikáékkal, ahová Feró mintegy „beházasodott”), és hát nem merek jósolni, mert Ricse-koncertekre járva a mostaninál jóval olcsóbb jegyekkel sem szokott akkora közönség összejönni, ami itt akár egy erős negyedházat jelentene, de okulok a korábbiakból. Meg persze szurkolok a zenekarnak, mert mindenkinek az a jó, ha minél többen vannak.
(Egyébként a Papp Laci-s koncertek körüli visszásságokról remek cikket írt Sajó Dávid az Indexen… A cikk alapján érdemes azon is elgondolkodni, hogy hogy jön össze a tömeg. Meg azon is, hogy ezt, ha közvetve is, de az adón és mindenféle államot lenyúló simliken keresztül így a nép fizeti, azok is, akik ott sincsenek, és gazdagít a koncert mindenféle ügyeskedő kóklereket, nagyobb mértékben, mint a fellépőket. Bár szimfonikusok most tudtommal nem lesznek, úgyhogy ez lehet, hogy nem ilyen buli lesz.)
A Ricse volt olyan jó fej, hogy meghívta a sajtót a koncert főpróbájára a Barba Negrába, ahol lehetett fényképeket készíteni, valamint tanúi lehettünk annak, már aki nem volt vele addig is tisztában, hogy mennyi időt vesz el a beállás. Esetünkben annyit, hogy a főpróbából tulajdonképpen egyetlen számot sem hallgathattunk meg, mivel a (délután) 6 órás sajtóterelgetés után 7 órára tervezett kezdés helyett 9-kor távoztunk (a zenekar sajtósának kérésére; én személy szerint szívesen maradtam volna még, mert egykori technikusként érdekel a beállás is, bár egy ideje már nem Vermona cuccokról van szó), és ekkor még mindig a beállás zajlott, bár 2–3 számot már volt szerencsénk legalább félig meghallgatni zenekari változatban is (hogy melyeket, annak megírását fővesztés terhe mellett megtiltotta az együttes), miközben ki-ki szépen sorolta a zenészek közül, hogy melyik hangszerből kér többet vagy kevesebbet a monitorjába. Mivel sok a zenész (a vendégek), ez bizony nem kis feladat, még úgy sem, hogy Laci technikus egy tablettel és arra telepített megfelelő alkalmazással a monitorládák között mozogva egyenként állítgatta helyben a hangszinteket – ami már iszonyatos könnyítés a régi módszerhez képest, amikor mindezt a keverőpultnál álló technikus időnként ide-oda rohangálva tette. És még így sem egyszerű.
Szóval a főpróba zenei részéről ugyan lemaradtunk, de legalább jókat beszélgethettünk a zenészekkel, köztük Kékkői Zalán újsütetű gitárossal, aki nemrég váltotta az Ausztriába kiköltöző, elképesztő szólókat produkáló, kiváló gitárbűvölő Magasvári Viktort (és bevallotta, hogy azért ennyi számot, ami a jubileumi koncertre kell, ennyi idő alatt megtanulni bizony még neki sem könnyű). A két zenészben az én részemről az a közös, hogy mindkettőt tizenéves kora óta ismerem, Viktort még a tokaji rocktáborokból a 90-es évek elejéről, ahova lejárt sátoraljaújhelyi suttyóként, és kissé kapatosan bizonygatta, hogy ő milyen jó gitáros, amit hittünk is meg nem is… Aztán amikor meghallgattuk zenélni, kiderült, hogy egyáltalán nem kamuzott a csávó.
Zalán pedig a 90-es évek közepe táján egy Psycho nevű punk(-rock) együttesben szaggatta a húrokat, és mivel felléptek többek közt a népligeti E klubban is, ami akkoriban az egyik törzshelyem volt, koncertek után jókat beszélgettünk egy-egy pohár bor (vagy sör? ki emlékszik már…) mellett. Aztán Zalánt felvették a Póka Egon nevével fémjelzett kőbányai zeneiskolába (tisztességes nevén Kőbányai Zenei Stúdió, ahová már ha felvesznek is azt jelenti, hogy remekül tudsz játszani az adott hangszeren, igen magasak a felvételi követelmények és a túljelentkezés is), amit el is végzett, majd zenélt Ákosnál, és később a Rocksuli tanára is lett néhány évre, ahol megint rendszeresen összefutottunk, én mint szorgos nebuló, ugye, bár más tanárnál igyekeztem – sőt, igyekszem – elsajátítani a gitáridomítás művészetét.
Így hát a beállás egyáltalán nem unalmasan telt, sőt, információk tárházával lettünk gazdagabbak, amelyek jó részét sajnos, nem oszthatom meg veletek, merthogy „majd kiderül a koncerten”. Azt viszont megírhatom, hogy jó hosszú koncertre lehet számítani, több mint 3 órás hosszban, és a Beatrice különféle korszakai mellett egy kis Ős-Bikini is helyet kap, valamint lesz rengeteg vendég, kezdve Miklóska Lajossal, a ’78-81 közötti Ricse fő dalszerzőjével, és persze biztosan elhívnák Lugosi Lacit, a Sutát is, de sajnos, ő ezt a koncertet már nem érhette meg. Ott lesz viszont a szintén őstagnak számító Gidófalvy Attila és Donászy Tibor, ráadásul közösen fognak zenélni, meg a nemrég távozott Magasvári Viktor „örökös tag” is gitározik nekünk egy kicsit. Tiszteletét teszi ezenkívül számos olyan zenész, aki nem tagja az együttesnek, de kölcsönösen kedvelik és elismerik egymást, mint Pásztor Anna és bátyja, Pásztor Samu (Anna and The Barbies), Mező Misi (Magna cum Laude), Wahorn András (egykor Bizottság, akiket Feró dobott be a köztudatba a nevezetes Fekete Bárány-koncerten), Varga Miklós és Kalapács József. Ha valakit kihagytam volna, az azért van, mert nem jelent meg a főpróbán, legalábbis a sajtó távozásáig, mindenesetre tőlük ezúton is elnézést kérek. Egyvalakit hiányolok csak a vendégek névsorából, az Németh Lojzi, de biztosan egyéb dolga van.
(Meg persze lehetne sorolni az együttesben megfordult tagokat Hirlemann Bercitől és Pálmai Zolitól Vedres Józsin át Zselencz László Zsöciig és Zsoldos Tamásig, de a sor elég hosszú a műsoridő és jelen cikk ellenben véges.)
Ami engem illet, kíváncsian várom a koncertet.
És hogy ne maradjunk jubileumok nélkül az év hátralévő részére sem, május 5-én a Korál tartja ugyanitt, a Papp Laciban szintén 40 éves jubileumi koncertjét, valamint felkészül Deák Bill Gyula, akinek valamikor ősszel lesz a 70 éves születésnapi koncertje. Ezekről szintén igyekszünk majd beszámolni.
Ja, a koncert utáni napon választás. Gondolj Gáborra és Emőkére...
Szólj hozzá!