40 Pa-Dö-Dő-lemez után megjelent Falusi Mariann első szólólemeze

2017/06/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Első szólólemezét jelentette meg Falusi Mariann. A pop, a dzsessz, a musical, az opera műfajában, meg színészként és műsorvezetőként évtizedek óta dolgozó énekes a 13 dalunk című albumon Presser Gábor számait adja elő a szerző zongorakíséretével.

40 Pa-Dö-Dő-lemez után megjelent Falusi Mariann első szólólemeze

 "Mintegy negyven Pa-Dö-Dő-lemezen énekeltem Lang Györgyivel és közreműködtem több tucat másik albumon – mégis Presser Gábor volt az egyetlen, aki nekem szólólemezt akart csinálni. Éveken át dolgoztunk rajta, nem siettetett minket senki. Szobalemezt készítettünk, egy időben vettük fel a zongora- és énekszólamot, ami nem szokványos" - mondta Falusi Mariann az MTI-nek.

Az énekesnő kitért arra, hogy eddig mindig úgy gondolta, pörgős életébe nem fér bele egy szólólemez.

"Nem vagyok önmegvalósító típus, soha nem kapaszkodtam abba az ideába, hogy nekem mindenáron albumot kell csinálnom. Sohasem egy kész termék elkészítése, hanem a közönséggel való közvetlen kommunikáció érdekelt" - fejtette ki.

Presser Gábor elmondta: együttműködésük és barátságuk 2009-es Aréna-koncertje óta lett szorosabb.

"Mariann több koncertemen volt vendégénekes, úgy gondoltam, jó lenne, ha maradna lenyomata ennek a korszaknak".

A tizenhárom dal többsége korábban az LGT, Katona Klári, Zorán, Kovács Péter Kovax, Király Linda, Deák Bill Gyula és Presser Gábor előadásában vált ismertté, a Várlak és a Két szív című számot Falusi Mariann is énekelte már koncerteken, a Ne szeress engem pedig hallható a Pa-Dö-Dő 2011-es lemezén.

Presser Gábor néhány új számot is írt Falusi Mariann-nak, köztük A partot és a Csak az időt. A zeneszerző felidézte, hogy a CD-n szereplő szerzemények (amelyek többségének Sztevanovity Dusán írta a szövegét) korábban sikeres lemezeken szerepeltek és ma is sok előadó énekli ezeket.

"Nem volt cél új anyagok írása, vissza akartunk hozni valamit abból, ahogy a koncerteken Mariann a dalokkal megérinti a közönséget. Fontos volt, hogy inkább az énekes legyen előtérben, Mariannt kísérni pedig külön élvezet" - tette hozzá Presser Gábor.

Az anyag záródalát a szerző énekli, a címe Marika néni dala; két évvel ezelőtt ezzel a meglepetéssel köszöntötte születésnapján Falusi Mariannt. 

"Presser Gábor végigkísérte eddigi pályafutásomat, annak idején mindketten Sík Olgánál tanultunk énekelni, ott is találkoztunk először a nyolcvanas évek legelején. Ő kellett ahhoz is, hogy 1985-ben Lang Györgyivel bekerüljünk a Vígszínház Rémségek kicsiny boltja című musicaljébe és ebből a barátságból nőtt ki a Pa-Dö-Dő három évvel később" - mondta az énekesnő.

A bemutató október 28-án lesz a Budapest Kongresszusi Központban.

"A koncert hangzása más lesz, mint a lemezé, a külföldi zenélés után visszatérő Kovax billentyűzni és énekelni is fog, továbbá velünk muzsikál Holló Aurél az Amadinda Ütőegyüttesből, Tóth Tamás Ferenc, a Concerto Budapest hegedűművésze, valamint a multiinstrumentalista Födő Sándor Fodo. Nálam is lesz egy tikfa nevű ütőhangszer" - fűzte hozzá Falusi Mariann.

Az októberi koncerten a 13 dalunk anyaga mellett a korábban különböző lemezeken és fellépéseken közösen előadott számok kerülnek terítékre, valamint természetesen LGT-dalok.


Képtár

  • 40 Pa-Dö-Dő-lemez után megjelent Falusi Mariann első szólólemeze kép 56867
 

 

Szólj hozzá!


A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb kísérletének indult – Kanye Westet kitiltása miatt elmarad a 2026-os Wireless Festival

A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb...

Lefújták a 2026-os fesztiválszezon egyik legjobban várt eseményét: a Wireless Festival szervezői ma hivatalosan bejelentették a rendezvény...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.
Új koncertek