6. Dáma Lárma – 30 csaj áll színpadra a Barba Negra Blue Stage-ben

2023/03/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Pénteken már hatodik alkalommal állnak színpadra kis hazánk tehetséges női rockzenészei, hogy a Dáma Lárma rendezvénysorozat keretén belül eljátsszák kedvenc dalaikat. A Barba Negra Blue Stage-be szervezett esten ezúttal a 'tánc' jegyében összeválogatott szerzeményekből álló programot adnak majd elő a különböző alkalmi formációk.

Fotó: Dáma Lárma 2022

Az energikus felvezetésről az idén 10 éves ír punk/rock stílusban mozgó Jolly Jackers gondoskodik (20:00 ), utána 21 óra körül indul a csajok produkciója.

"Már van egy kemény mag, akik eddig minden alkalommal részt vettek ezen az eseményen, rájuk már nagyon jól lehet építeni, tudják az egész menetet, tehát biztos pontok, de például olyanok is fellépnek most, akiknek ez lesz az első Dáma Lárma megmozdulása. Persze, olyanok is akadnak, akik nagyon szívesen jönnének, de vagy magánjellegű vagy munkahelyi okok miatt nem jó nekik a dátum, vagy egyszerűen a felkészüléseken nem tudtak részt venni, mert akkor nem értek rá. A program összeállítása közös feladat... van egy FB-csoportunk, oda dobáljuk be az ötleteket, és ha megvan az adott dalra az összes hangszeres jelentkező, akkor az marad a listán, ha viszont senki nem vállalja, akkor az kiesik. Most, ha jól számoltam, 21 dal jött össze, és kb. harmincan állunk majd színpadon" – mondta Weiszné Koós Ilona Mónika, Sicu, a Dáma Lárma egyik életre hívója.

"Két dologban lesz más most ez a rendezvény, mint az eddigiek: az egyik, hogy a Barba Negrában lesz, illetve, hogy ezúttal a tánc került a fókuszba, így néhány dalban táncoslányok is lesznek a színpadon a zenészek mellett, valamint, olyan produkciókat is láthat, hallhat a közönség, amelyeket mi, énekesek, zenészek próbálunk kiegészíteni a tánctudásunkkal... (nevet) Úgyhogy most a látványra is jobban készültünk. Csak olyan dalokat fogunk tolni, amelyek valamilyen formában a tánchoz kötődnek vagy a táncról szólnak vagy a címükben és/vagy a tartalmukban is ez szerepel. Általában a Dáma Lárma bulikon túlsúlyban szoktak lenni a külföldi dalok, de tavaly már figyeltünk arra, hogy magyar szerzeményekkel is dolgozzunk – akkor az volt a koncepció, hogy egy kinti számot egy hazai követett –, most is lesznek magyar dalok a programban!" – tette hozzá.

Akik biztos ott lesznek:

Szölgyémi Melinda, Tarr Linda, Kelemen Ági, Karai Anna, Pongrácz Panka, Bulatovic Éva ''Vidia, Hajdu Dia, Audrey Mogyoróssy, Kappel Bogi, Kása Ilka, Szabó Violetta Rita, Antal Lilla, Rentka Zsuzsi, Glowacz Dorina, Kucsera Lilla, Roboz Réka, Horváth Anett, Besnyő Gabi, Papp Enikő, Máté Évi, Rejtő Stefi, a Vasmacska zenekar (Králik Bea, Roboz Réka, Koós Icu, Horváth Kitti, Vastag Viki) és sokan mások, a bemutakozásuk az esemény FB-oldalán elolvasható.

 

 

Dáma Lárma, Barba Negra Blue Stage

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek