A 100 Tagú Cigányzenekar arénás nagykoncerttel ünnepel

2020/01/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Jubileumi koncertet ad az idén 35 éves 100 Tagú Cigányzenekar február 9-én a Papp László Budapest Sportarénában.

A 100 Tagú Cigányzenekar arénás nagykoncerttel ünnepel

A koncerten elhangzanak majd nagyon régen játszott művek, műfajbeli kirándulásokat tesznek, megszólalnak zsidó dallamok, valamint nem maradhatnak el az olyan sikerdarabok, mint például Vittorio Monti csárdása, Brahms táncai, Liszt rapszódiái és Dinicu Pacsirtája. A koncerten mintegy 120-an lépnek fel, régi és új tagok vegyesen, a vendégművész Bangó Margit lesz, valamint közreműködik Masa Anita mezzoszoprán, a Sabbathsong Klezmer Band tagja és Jakab Csaba énekes is.

A 35 esztendeje született világhírű társulat klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes, a világon egyedülálló zenei formáció. Afrika, Amerika, Ázsia, Ausztrália, Európa számos városaiban több mint ezer koncertet adott. A Magyar Örökség Díjat 2000-ben nyerték el, ugyanebben az évben bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe is. A 100 Tagú Cigányzenekar fennállása óta 27 CD, 5 DVD-lemezt jelentetett meg, ebből 5 platina, 9 aranylemez lett. A zenekar 2014.március 18-tól jogosult a Hungarikum kitüntető cím használatára.

100 Tagú Cigányzenekar, Papp László Budapest Sportaréna, születésnap, Bangó Margit

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek