A Bullet For My Valentine majdnem Valentin-napon lép fel a Barba Negrában

2021/07/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A banda visszatért az alapokhoz – ezt mindenki leellenőrizheti, aki 2022. február 13-án elmegy a Barba Negrába.

A Bullet For My Valentine majdnem Valentin-napon lép fel a Barba Negrában

2018-ban a Parkban, 2019-ben szintén a Barba Negrában adtak koncertet, ez utóbbin elfüstölt néhány kábel (a képek kiestek valahogy a rendszerből, bocsi).

Az 1998-ban eredetileg Jeff Killed John néven alapított banda, amely végül öt albumra szóló kiadói szerződést kötött, már a 2005-ös debütálásakor, és az azt követő megjelenéseivel is folyamatosan újabb hiánypótló műveket alkotott a keményzene színpadára. Ezzel folyamatosan megszilárdította követésre méltó pozícióját, albumok millióit adta el világszerte, valamint a Kerrang! díjkiosztón (a legrangosabb brit zenei magazin által létrehozott díjkiosztó) három egymást követő évben is megkapta a legjobb angol banda címet, nem mellesleg a legjobb dal és a legjobb koncertbanda díjakkal együtt.

Három évnyi hallgatás után 2018-ban tértek vissza Gravity című új albumukkal, amelynek sikerén felbuzdulva a zenekar bejelentette hetedik albumát, Bullet For My Valentine címmel. Az október 22-én megjelenő lemez az együttes eddigi legkeményebb, legvadabb anyaga: tele van nyüszítő szólókkal és óriási riffekkel, amelyek egyaránt örömet okoznak majd a régi és az új rajongóknak. Egy olyan albumot hoztak össze, amely megerősíti a helyüket a modern brit metal csúcsán.

A jegyek először a hivatalos rajongói klub tagjai számára lesznek elérhetők 2021. július 23-tól, míg a teljeskörű jegyértékesítés július 27-én 11 órakor kezdődik.

 

Bullet For My Valentine, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek